Közös akadémiai rendszer kialakításán munkálkodik a szalézi rend és a VRCK

Hétfő délután sajtótájékoztatót tartott a Vegyész RC Kazincbarcika a Don Bosco Sportközpontban. Az eseményen Kárpáti László klubelnök mellett a Don Bosco szaléziak részéről Vitális Gábor atya, a kazincbarcikai rendház igazgatója, valamint klubunk legújabb igazolása, Marcílio Braga vett részt.

A sajtótájékoztató elején bemutatásra került a VRCK új igazolása, Marcílio Braga, aki a spanyol Barcelonából érkezett együttesünkhöz. Róla itt olvashatnak többet.

A VRCK felnőtt csapatát a pályán idén is hasonló célok vezérlik, mint a korábbi két szezonban, de a klub életében vannak fontosabb célkitűzések is. Elsődleges a Regionális Röplabda Központ megépítése, egyben az akadémiai rendszer kialakítása, amelyben a klub számíthat a szalézi rendre. Ehhez kapcsolódik a másodlagos cél, az utánpótlás-nevelés fejlesztése, hogy azt méltó helyen tudja megkezdeni a Vegyész.

„Az egyre gyümölcsözőbb együttműködést, amit a Don Bosco szalézi renddel és a Don Bosco Sortközponttal elkezdtünk, szeretnénk folytatni és magasabb szintre emelni” – fogalmazott Kárpáti László klubelnök, aki emlékeztetett, a rendnek a kazincbarcikai bázisa a legnagyobb Magyarországon. „Ennek érdekében hetek óta egyeztetésben vagyunk a szaléziak helyi képviselőivel, és ennek kézzelfogható jelét is be fogjuk mutatni. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium két csapata, egy U19-es fiú és egy U21-es leány csapat is VRCK Szalézi néven fog indulni az új idényben, és a Don Bosco Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégiumban is szeretnénk elkezdeni a röplabdát, elsősorban a sportág megismertetése, megszerettetése céljából. A Don Bosco szaléziak logója és neve a mezünkre is fel fog kerülni. Az akadémia kialakításában történő együttműködésünk ennél lényegesen többről fog szólni, a következő napok feladata lesz ennek a konkretizálása. Bízom benne, hogy együtt eredményesek leszünk ezen a téren is.”

Kárpáti László klubelnök a sajtótájékoztatón. Fotó: Kovács Loretta.

Kárpáti megköszönte a lehetőséget a szaléziaknak abban is, hogy lehetőséget biztosítanak a férfi csapatnak heti két alkalommal délelőttönként az edzésekhez. Mint mondta, „nálunk éveken keresztül nem volt esély erre, elérhetetlen vágy volt a számunkra”.

„Kazincbarcikán a szaléziak nagyon mélyen elköteleződtek a fiatalok felkarolásában, segítésében” – ezt már Vitális Gábor atya mondta a sajtóeseményen. „A Don Bosco-i nevelés nagyon fontos eszköze, hogy a fiatalok a szabadidőt hasznosan tudják eltölteni, olyan alternatívát kínáljunk nekik, hogy azzal a képességeiket fejlesszék, akár profi szinten is megmutathassák magukat. Ez egy remek lehetőség, hogy a sportban jobban elköteleződjenek, ráadásul itt, az általunk néhány évvel ezelőtt felhúzott Don Bosco Sportközpontban. Az ifjúknak eddig is volt lehetőségük a sportolásra, de most a röplabdával akár versenyszinten is kipróbálhatják magukat. Remélem, sikerül egy jó kapcsolatot kiépíteni az akadémiai rendszer keretein belül is.”

Vitális Gábor atyától megtudtuk, a szaléziak több mint 130 országban vannak jelen, így a VRCK-val olyasfajta együttműködésben gondolkodnak, amely megnyitja a világot a fiatalok előtt, mind Kazincbarcikán, mind pedig a rend vonulatában. „Rengetegen jöhetnek ide, mehetnek máshová, így pedig a rend és a csapat is rengeteg tapasztalatot szerezhet” – tette hozzá.

Az idén fennállásának 50. születésnapját ünneplő Vegyész méltóképpen szeretne megemlékezni a kerek évfordulóról. Ennek érdekében már javában tart a szervezés a Don Bosco Sportközponttal karöltve, aminek egyelőre még nincs időpontja, de kiállítás, családi nap, kerekasztal-beszélgetés és röplabdamérkőzés is szerepelni fog a vegyészes napban.

(fotó: kolorline.hu / Kovács Loretta)