Közös edzés a kassaiakkal

Szerda délután a Vegyész RC Kazincbarcika férfi csapata egy közös edzésre invitálta a KDS Sport Kosice együttesét. A tréning tökéletesen szolgálta mindkét csapat felkészülését.

A felek összesen hat szettet játszottak egymással, de nem a megszokott módon. A szettek tíz pontig tartottak, nem volt forgás, ha pedig nyitásrontás volt, a másik oldal kapott egy „potya labdát”, amit támadhatott. Habár az eredmény másodlagos ilyenkor, azért számolták a felek, és összesítésben a VRCK nyert 4-2-re.

Carlos Páez egy szettet játszott, miután kedd este érkezett meg Kazincbarcikára. Rajta kívül a felnőtt keret minden tagja pályára lépett, kivéve természetesen a még otthon készülő Cristian Palaciost – aki a jövő hét elején érkezik – és az Európa-bajnokságra készülő Marián Vitkót.

A hét hátralévő részében fizikailag erős edzések várnak a Vegyész röplabdázóira, a jövő hét pedig már a IV. Don Bosco Kupára való felkészülés jegyében fog telni. A rangos nemzetközi tornáról ide kattintva tudhat meg többet.

(fotó: vrck.hu)