Magyar Kupa: a VRCK jutott először a négy közé

Kettős győzelemmel jutott a férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjébe a Vegyész RC Kazincbarcika, miután a MAFC-BME elleni visszavágót is megnyerte magabiztos teljesítménnyel, szettveszteség nélkül.

Nem kezdett megilletődötten a MAFC, gyorsan hárompontos előnybe került, de nem kellett sokáig aggódniuk a hazai drukkereknek. Amikor ugyanis Lubos Macko állt a nyitóhelyre, több pontot is szerzett a Vegyész, és máris magabiztosan vezetett (12-7). Szabó Dávid vezérletével folyamatosan nőtt a két csapat között a különbség, és szép megoldások mellett magabiztos hazai részsikert láthatott a közönség az első szettben (25-14, 1-0).

Marek Kardos vezetőedző kettőt is cserélt a térfélcserét követően, és meglepő módon egy klasszikus felállást választott, amiben a feladónak nem kell túl sokat rohannia. Ez azonban megzavarta a hazaiakat, szokatlan volt nekik az új állás, habár részben bevált a terv. Szinte végig vezetett a MAFC, Németh Szabolcsék 20 fölé érve vezettek csak először, de jól védekeztek, aminek köszönhetően 2-0-s előnybe kerültek (25-23, 2-0).

A harmadik felvonásra is többet cserélt a Vegyész-tréner, és Gebhardt Norbert jó megmozdulásaival egy-két ponttal ugyan, de ellenfele előtt is járt a címvédő. Ekkor már nem volt tétje a mérkőzésnek, hiszen a VRCK továbbjutott, a fővárosiak azonban nem adták fel, még a vezetést is átvették (13-14). A Gebhardt-fivérek szépeket mezőnyöztek, az akciót Vlado Milev fejezte be a hatos helyről, majd érkezett még egyszer a macedón, Schildkraut Krisztián pedig időt kért (18-15). Egy vendég nyitás a háló alatt jutott át a hazaiak térfelére, majd jött egy Macko-blokk, nem is kellett több a kazincbarcikai drukkereknek az énekléshez. Toronyai Miklósék innen már nem hibáztak, kettős győzelemmel jutottak az MK legjobb négy csapata közé (25-20, 3-0).

A VRCK ágán a DEAC és Pénzügyőr küzd egymással a negyeddöntőben, a találkozókat december végéig kell lejátszaniuk a csapatoknak.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Vegyész RC Kazincbarcika – MAFC-BME 3-0 (14, 23, 20)
Don Bosco Sportközpont, 300 néző. V.: Mezei, Gyulai.
VRCK: Páez 1, Németh 8, Juhász 7, Szabó D. 5, Blázsovics 4, Macko 6. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Toronyai 3, Gebhardt N. 11, Milev 6. Vezetőedző: Marek Kardos.
MAFC: Török 2, Kun 14, Szabó B. 4, Németh F. 5, Tar 11, Eke 5. Csere: Bene (liberó), Bakóczy. Vezetőedző: Schildkraut Krisztián.
Továbbjutott a VRCK, 6-0-s összesítéssel.

Marek Kardos: Elégedett voltam azokkal, akik most lehetőséget kaptak, habár sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. A védekezésünk azonban rendben volt, és most már készülhetünk a következő feladatokra.

Schildkraut Krisztián: A második játszmát meg kellett volna nyernünk, mert végig vezettünk. Egy-egy állásban nagyon sok hibát vétettünk, beragadtunk, ezért nem sikerült még szorosabbá tennünk a mérkőzést.

(Fotó: vrck.hu/Tóth Milán)