Már Edelényben is pattog a röplabda!

A VRC Kazincbarcika férfi röplabdásai kedd délelőtt az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában tanították a sportág alapjait.

A korábbi években is rendszeresen járták a környékbeli iskolákat a VRCK profi röplabdázói, az idei évtől azonban klubunk még komolyabban veszi az utánpótlás-nevelést és a röplabda népszerűsítését. 2018-ban több barcikai iskolában és Ózdon is tartottak bemutatót játékosaink, akik kedd délelőtt először látogattak Edelénybe.

A Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola számára nem idegen a sport, hiszen két tornateremben is hódolhatnak a fiatalok a mozgásnak, emellett már épül a harmadik fedett terem is, a kültéri lehetőségekről és az uszodáról nem is beszélve. Az iskola vezetősége nagy vendégszeretettel fogadta együttesünket, és a gyerekek is örültek a röplabda-órának a VRCK sztárjaival.

A negyedik, ötödik és hatodik osztályos fiúk csodálva nézték a rövid bemutatót, majd lelkesen tanulták az alapokat Árva Milántól, Banai Mátétól, Bibók Balázstól, Blázsovics Pétertől, Gebhardt Árontól és Gebhardt Norberttől. Az általános iskolások számára már csak az okozott nagyobb örömöt, amikor megtudták, hogy a jövőben heti három alkalommal járhatnak röplabdaedzésre a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában.

Mostantól Edelényben is pattog a röplabda!