„Mozgósítani kell a tartalékjainkat”

Csütörtökön a Vegyész RC Kazincbarcika a MAFC-BME ellen játszik 18 órától a bronzmérkőzés negyedik összecsapásán. Együttesünknek mindenképpen győznie kell, ha életben akarja tartani érmes reményeit.

Az első összecsapást a MAFC 3-2-re, a másodikat a Vegyész 3-1-re húzta be. A harmadik, hétfői „randevú” 3-1-es budapesti sikert hozott, így Nagy Péter együttese már csak egy győzelemre van a bronzéremtől. Néhány nappal ezelőtt pedig jól indult a VRCK számára az összecsapás: megnyerte a nyitó játszmát, és bár elbukta a másodikat, a harmadikban újra vezetett – azonban ekkor sérülés miatt elveszítette addigi legjobbját, Mineirót.

„Amikor megsérült az ütőnk, jöttek a buta hibák, és mintha kihúzták volna alólunk a talajt” – emlékezett vissza Toronyai, aki több felállást is kipróbált, de a MAFC sikerét már nem tudta megakadályozni csapata. „Győzni akarunk csütörtökön, ez nem kérdés, akár Mineiro nélkül is. A brazil játékosunk válla nem tökéletes, de csak az utolsó pillanatban döntünk a szerepeltetéséről. Azt kértem a játékosoktól, hogy a hátralévő két összecsapásra minden tartalékjukat mozgósítsák, mi ugyanis még két meccsel készülünk.”

A Vegyész jó hazai teljesítményében bízhat, hiszen a szezonban a Pénzügyőr SE-n kívül más csapat nem tudott nyerni a Don Bosco Sportközpontban, szettet is csak egy gárda, éppen a MAFC tudott rabolni.

A találkozót a hunvolley.tv élőben közvetíti.

Segítsen Ön is Lilinek! Részletek az alábbi posztra kattintva:

Cél: 760 millió Ft Zolgensma génterápiára
Lilike aktuális egyenlege

2021. április…

Közzétette: Lilike SMA1 – 2021. február 18., csütörtök