Negyedik alkalommal rendezzük meg a Don Bosco Kupát

Szeptember 5-e és 7-e között két szlovák és egy cseh élcsapat látogat Kazincbarcikára a IV. Don Bosco Kupára, a Don Bosco Sportközpont és a Vegyész RCK közös rendezésű tornájára.

Az idei eseményen az egyaránt szlovák VK Mirad PU Presov és a VK KDS Sport Kosice, valamint a cseh Volejbal Brno teszi tiszteletét a rangos nemzetközi felkészülési tornán.

Az eperjesiek a legutóbbi szlovák bajnokság alapszakaszát a negyedik helyen zárták, de a rájátszásban már nem jutottak be az elődöntőbe, végül az ötödik helyet szerezték meg. A Szlovák Kupában sokkal jobban teljesítettek, ezüstérmesek lettek a Kassa mögött. Utóbbi a bajnokságban is döntőt játszott, ahol ezüstérmet érdemelt ki. A Brno hatodik lett a cseh bajnokság alapszakaszában, majd a négy közé nem sikerült bejutnia, mert összesítésben 3-2-re alul maradt a Kladnóval szemben, amely együttes búcsúztatta a Vegyészt a CEV Kupából.

Egy évvel korábban a Kosice a harmadik lett a Don Bosco Kupán, a Brno (tartalékos felállásban) a második helyen zárt, míg a Vegyész veretlenül emelhette magasba a győztesnek járó serleget. 2017-ben és 2016-ban is a Presov nyerte a kazincbarcikai felkészülési tornát, a VRCK azokon a második illetve a harmadik helyet szerezte meg.

Az idei torna másfajta lebonyolítási rendszert kapott, mint a korábbiak, hiszen a csapatok naponta csak egy mérkőzést fognak játszani, amelyek három nyert szettig tartanak. A találkozókra a belépés ingyenes.

A IV. DON BOSCO KUPA MENETRENDJE
2019. szeptember 5., (csütörtök)
16:00: Presov – Kosice
19:00: Vegyész – Brno

2019. szeptember 6., (péntek)
16:00: Kosice – Brno
19:00: Vegyész – Presov

2019. szeptember 7., (szombat)
11:00: Brno – Presov
14:00: Vegyész – Kosice

16:00: díjátadó

Kattintson a képre a torna Facebook-eseményéért!