Sajtótájékoztató a K&H férfi röplabda Magyar Kupa bronzmeccséről

Szombaton 12:30-tól a Vegyész RC Kazincbarcika a Fino Kaposvár ellen játszik a K&H férfi röplabda Magyar Kupa bronzmérkőzésén az Érd Arénában.

A Magyar Röplabda Szövetségben tartott hétfői sajtótájékoztatón mind a nők és a férfiak is képviseltették magukat, és elmondták véleményeiket, meglátásaikat az előttük álló feladatról. Cikkünkben csak egy összecsapásra, a férfi bronzmeccsre összpontosítunk, amelyen a rekordbajnok Kaposvárral küzd meg egyesületünk.

A Kaposvár a Kecskeméti RC-vel maradt szemben a négy között, mert bár nyert odahaza öt szettben, a visszavágón kikapott 3-1-re. A kazincbarcikaiak az LV Sport Pénzügyőr SE-től kaptak ki Budapesten 3-1-re, majd egy héttel később a visszavágón is, akkor 3-2-re.

„Egy biztos, óriási csata várható a pályán, mert megismétlődik a tavalyi bajnoki döntő” – fogalmazott Demeter György, a somogyiak vezetőedzője, akinek szavait játékosa, Nagy Péter is megerősítette. „Túl vagyunk az elődöntőben megélt kudarcon, most már maximálisan a szombati találkozóra összpontosítunk.”

A Vegyész részéről Juhász Péter elmondta, hogy bár nincsenek jó formában, nem fognak feltett kézzel érkezni az Érd Arénába.

„A döntőbe szerettünk volna kerülni, ami idén nem sikerült, ettől függetlenül harcolni fogunk a harmadik helyért is” – fogalmazott a rutinos center, aki elárulta, hogy korábban még soha nem játszott bronzmeccset. „Nekem ez új lesz, de ez mit sem fog számítani, főleg, hogy a Kaposvár az ellenfél. Mindig jó mérkőzéseket lehet ellenük játszani, és ez most sem lesz másképpen.”

„Mindenki megnyugodhat, ki fogunk mászni abból a gödörből, amibe belekerültünk” – ezt már Tóth Milán csapatmenedzser mondta, üzenve a riválisoknak. „Rendkívül hosszú már most a szezonunk, ez mindenkinek új volt. Rengeteget tanultunk belőle, tudjuk hol, miben hibáztunk, és azon dolgozunk, hogy minél előbb visszatérjünk a győzelmi útra. Rossz forma ide vagy oda, a Pénzügyőr minden dicséretet megérdemel, mert háromszor is legyőzött minket az utóbbi hetekben, megérdemelten került a döntőbe.”

A 12:30-kor kezdődő találkozóra az erdarena.hu vagy a hunvolley.hu oldalakon lehet jegyet váltani. A felnőttek 2000, a diákok és nyugdíjasok 1200 forintos áron juthatnak hozzá belépőikhez. Jegyvásárlásra a helyszínen is lesz lehetőség.

(fotó: hunvolley.hu)