Strandröplabda: fiúk és lányok is szépen szerepeltek!

Adósak maradtunk még a legutóbbi strandröplabda-hétvége eredményeivel, pedig volt párosunk, amely kiválóan szerepelt az ob-fordulóban, illetve voltak dobogón zárt párosaink is Hajdúnánáson.

Molnár Márk és Lévai Péter a 4*-os Kispest Open verseny U18-as kategóriájában zárt az előkelő ötödik helyen, 165-165 ranglistapontot szerezve. Az igencsak erős mezőnyben ez abszolút jónak nevezhető, hiszen olyan fiatalokkal játszottak zömében, akik az év minden napján homokon edzenek.

Hajdúnánáson amatőr forduló volt, az U22-esek között Kohut Szabolcs és Molnár Vajk a harmadik, Gál Levente Kondor Kristóffal az oldalán pedig a negyedik helyen zárt. A lányoknál Kiss Viktória és Tóth Enikő indultak együtt, és lettek harmadikok.

(A főcímképen: Lévai Péter és Molnár Márk. Fotó: Molnár Tamás)