Szettet raboltak a BRSE-től minis lányaink

Hiába zárt három vereséggel az U13-as bajnokság legutóbbi fordulójában a III. osztályban szereplő lány csapatunk, igazán elégedettek lehetnek a mutatott játékkal és hozzáállással.

Máté Zsolt edző legalábbis az volt, hiszen három remek csapattal, a BRSE Pinkkel, a Kecskemét C-vel és a jászberényi Nagyboldogasszony RA-val mérte össze tudását a Vegyész minis hölgykoszorúja. Mindegyik ellenfelének sikerült megnehezítenie a dolgát, hiszen szettet minden alkalommal nyert az előző fordulót hibátlanul záró csapatunk.

„Három kettő-egyes vereséggel zártuk a kecskeméti kirándulást, de nagyon büszke vagyok a ‘nagybetűs’ lányokra” – számolt be Máté Zsolt edző. „Sokat fejlődtek a játék minden elemében. Apró dolgokon múlt, hogy nem mi örültünk a mérkőzések végén. A békéscsabai csapat elleni szettgyőzelemre nagyon büszkék lehetünk, és az ellenük mutatott játékra is. A Kecskemét és a Jászberény ellen megnyertnek látszó mérkőzéseket buktunk el. Ehhez a játékhoz is elengedhetetlen a szerencse és a minél több, éles körülmények közötti szituációk is.”

„Ma Fortuna nem mosolygott ránk. Rengeteg tapasztalatra tettek szert a lányok, olykor néhány könnycsepp kíséretében, mindhárom mérkőzésen. Abban biztos vagyok, hogy vár ránk még sok mosoly is. Egy kínai közmondás szerint ‘A leghosszabb út is az első lépés megtételével kezdődik’. Járjuk tovább az utunkat és igyekszünk fejlődni. Ezúton szeretném megköszönni a VRCK mikulásainak, hogy felejthetetlenné tették a közös játékkal látogatásukat” – zárta gondolatait edzőnk.