Szolnokon indítják a szezont juniorjaink

Péntek este 20 órakor a Szolnoki Sportcentrum vendégeként kezdi meg szereplését a Vegyész RCK junior csapata az NB II-es férfi felnőtt bajnokságban.

Ahogy a korábbi szezonokban, úgy az ideiben is egy alapszakaszban szerepelnek az NB II-es felnőtt csapatok, valamint az extraligás és az NB I Ligás együttesek junior gárdái.

A Vegyész tavalyi keretéből Csizmadia Tamás és Simkó Dániel kiöregedett – utóbbi a MEAFC-Miskolchoz igazolt -, érkezett azonban Sümegről, a Marcal-Dabronc-völgye Egyesülettől Péter Benedek és Miklósi-Sikes Zétény, akik a felnőtt csapatnak az aktív tagjai. Komlósi Márk – ő ugyan már volt korábban VRCK-játékos – Egerből költözött városunkba, és párhuzamosan igyekszik röplabdás karrierjét beindítani illetve megfelelni a Miskolci Egyetem vizsgáin.

Konkrétan a junior csapat idén még nem tudott teljes egészében együtt készülni, hiszen sem idő, sem pedig terem erre nem állt rendelkezésre. Ettől függetlenül a pénteken utazó 12 játékos, valamint edzőjük, Batári Csaba pozitívan várják a Szolnok elleni összecsapást. Batári mellett Péter Benedeknek és Miklósi-Sikesnek is hosszú hétvégéje lesz, hiszen szombaton és vasárnap már az V. Don Bosco Kupán számít rájuk Toronyai Miklós.

Az előző szezonban a mieink a hatodik, a szolnokiak a második helyen zárták az élvonalbeli junior bajnokságot.

(főcímkép: VRCK archív)