Szombaton, 18 óra 15 perctől az M4Sport + tévé élő közvetítését követve, vagy a fővárosi Dr. Koltai Jenő Sportközpont-Multifunkcionális csarnokban szurkolhatunk csapatunknak az Extraliga soron következő mérkőzésén. Az egyetemi TFSE fogadja hazai pályán a GreenPlan-VRCK fiataljait az alapszakasz végéhez közeledve.
Ellenfelünk a tabella nyolcadik, míg a Vegyész a negyedik helyről várja a találkozót. Bár már csak három mérkőzése lesz a Toronyai Miklós vezette Kazincbarcikának, még közel sem biztos, hogy mely pozícióban zárják az első felvonást. A 2024/25-ös Extraligás szezonban az elért győzelmek száma által jön létre a rangsor. A DEAC csapatával azonos győzelemmel és vereséggel állnak a 4. illetve 5. helyen, mindössze a szerzett pontokban van különbség. A Debrecennek 29, míg a Barcikának 37 pontja van. A pozíciók csatájában pedig a 6. helyen álló Pénzügyőr SE is beleszólhat, akik 10 győzelem és 9 vereséggel várják az utolsó mérkőzéseket. A végső sorrend végül arról dönthet, ki melyik ellenfelet kapja majd a rájátszásban.
Sajnos csapatunkat is elérte az influenzás időszak. Míg a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzésen Péter Benedek küzdött lázas megbetegedéssel, a héten Garan Bálint, Óhidi Richárd és Miklósi-Sikes Zétény is ágynak dőlt. Így nem tudott teljes értékű kerettel készülni Toronyai-mester a szombati találkozóra.
„Szerencsére jelenleg nincs lázas játékosunk, így mindenkire számítani tudok, de ez persze majd az indulás előtti percekben fog véglegesedni” – kezdte jó hírrel beharangozóját a tréner. „Ha a játékosok félre tudják tenni és ki tudják zárni a külső tényezőket, és csak a mérkőzésre koncentrálnak, akkor azt hiszem minden esélyünk megvan arra, hogy megnyerjük a TFSE elleni találkozót. A célunk nem lehet más, mint az alapszakaszban elért negyedik helyünket megőrizni.”
A szombati találkozót követően már csak két bajnoki forduló vár Kiss Mátéékra a DRK Magyar Kupa döntője előtt. Február 23-án, vasárnap hazai pályán fogadjuk az élvonalban szereplő Fino Kaposvárt 19 órától. A találkozót szintén élőben fogja közvetíteni az M4Sport +. Majd az alapszakasz zárásaként, március 2-án Esztergomba utazik a csapat, ahol a Dág KSE fogadja őket 18 órától.
(Fotó: Kocsis Alíz/ VRCK)