Toma: Alaposan fel kell készülnünk

Kemény ellenfelet kapott a Challenge-kupában a Vegyész RC Kazincbarcika a cseh Jihostroj Ceske Budejovice személyében, éppen ezért Toma Sándor nem is titkolta: alaposan fel kell készülni az ellenfélből, ha helyt akar állni a csapat.

Az biztos, hogy a Vegyész december 6-a és 8-a között fog valamikor játszani hazai pályán, majd két hét múlva utazik a csehországi visszavágóra. A vezetőedző az Észak-Magyarországnak nyilatkozva elárulta, ahhoz, hogy a csapat partiban legyen ellenfelével, alaposan fel kell készülnie belőle.

„Egy cseh élklubról van szó, ugyan velük a VRCK eddig még soha nem találkozott, de az Ostravával már igen, és akkor kiderült, hogy milyen erős is az ottani röplabda – mondta Toma a megyei lapnak. „A szláv iskolát viszik, amelynek alapjait a magasság, illetve a kifogástalan fizikai állapot jellemzi, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk. Egy biztos: nagyon fel kell készülnünk.”

A keret kialakítása is folyamatban van, Dudás András ügyvezető a lapnak elárulta: feladót és négyesütőt mindenképpen igazolni akarnak, és sok múlik azon, hogy Szabó Dávid hol folytatja pályafutását.

tm (Főcímkép: boon.hu)