Toma: Harc van a csapatba kerülésért

A hétfői tréninget megelőzően Toma Sándor vezetőedző egy hosszabb eligazítást tartott játékosainak, melynek fő témája a múlt heti Don Bosco Kupa volt.

A Vegyész RC Kazincbarcika a harmadik helyen végzett a tornán, mérlege három vereség (kétszer a Presovtól, egyszer a Komárnótól) és két győzelem volt (mindkettő a Fino Kaposvár ellen). Toma Sándor örült, hogy ilyen jó csapatokkal tudtak játszani, hiszen játékosait láthatta éles helyzetekben.

Toma Sándor vezetőedző a Don Bosco Kupa első napján.
Toma Sándor vezetőedző a Don Bosco Kupa első napján.

Pozitívumok és negatívumok voltak egyaránt. A szakember szerint az idei csapat dinamikusabb és jobb nyitásfogadó lesz, mint a tavalyi, szervában és blokkmunkában viszont továbbra is van min javítani. Emellett természetesen a mentális frissességet is kiemelte.

„Fizikálisan én úgy gondolom, hogy rendben leszünk, és bár sűrű lesz a program, igyekszünk minél több időt szánni a pihenésre is” – fogalmazott Toma a vrck.hu-nak. „Nekünk már kész játékosaink vannak, akik technikailag rendben vannak, így ha fejben is tiszták, képesek megvalósítani a kért feladatokat. Nem azért indulunk a nemzetközi kupákban, hogy jót szórakozzunk. Tapasztalatokat akarunk szerezni, amit a hazai sorozatokban kamatoztathatunk.”

Eddig jobbára az állóképesség és az erőnlét fejlesztésén volt a hangsúly, a labda és a taktika csak másodlagos volt. Most fordul a kocka, kondizni már jóval kevesebbet fognak a játékosok, így jöhet a taktikai felkészülés.

„Nemsokára rajtol a bajnokság, így a labda kerül előtérbe, az edzések túlnyomó részében csapatrészgyakorlatokat fogunk végezni” – tette hozzá Toma. „Össze kell raknunk egy alap kezdőt, ez azonban nem azt jelenti, hogy a többiek nem kapnak szerepet. Szerencsére van harc a csapatba kerülésért, főleg feladó és nyitásfogadó-ütő poszton, ami mindenkinek jó. Rengeteg meccsünk lesz, lehetetlen lesz ugyanazzal a hét-nyolc emberrel végigcsinálni az évet. Bő keretünk van, idén mindenkire szükségünk is lesz.”

Szombaton Dunaújvárosba utazik a csapat egy tornára, ahol a házigazda Dunaferr mellett a Sümeggel és a Szolnokkal is összeméri tudását.

tm (fotó: Kozma István – ÉM, boon.hu)