U15 lány: nem sok hiányzott a hibátlan hétvégéhez

Két győzelmet és egy vereséget ért el a mögöttünk hagyott hétvégén U15-ös lány csapatunk. A Salgótarjánt és a Sárospatakot legyőzték a mieink, viszont a Hajdúböszörménytől egy fordulatos mérkőzésen kikaptak 2-1-re.

A nógrádiakkal kezdett Bene Anett edző csapata, és végül szettveszteség nélkül hozta le az összecsapást. Ezt követte a Hajdúböszörmény elleni meccs, amely első szettjében a mieink 16-ra kaptak ki, majd 10-re nyertek. A döntő felvonásban megint az ellenfél örülhetett, ezúttal viszont már csak négy pont volt a különbség a csapatok között.

A napot viszont győzelemmel zárták a vegyészesek, miután 2-1-re legyőzték a megyei rivális Sárospatakot.

„Ezen a hétvégén értek teljesen egy csapattá a lányok” – mondta Bene Anett edző honlapunknak. „Nagyon jó volt az összhang a lányok között, szoros és küzdelmes meccseket játszottunk. Minden, amit kértem tőlük, meg tudták valósítani. Ha valakit ki kellene emelnem, akkor Máthé Csengét emelném meg most.”

Az NB III-ban szereplő lányok legközelebb februárban lépnek pályára, akkor Hajdúböszörménybe utaznak.