Utánpótlás: Az élmezőnyből várják a folytatást a barcikai fiatalok

Fiú U15-ös csapatunk két győzelemmel menetel tovább a bajnokságában, míg az U20-as lányok közel voltak a győzelemhez, de sajnos betegségek hátráltatták őket.

Remek játékkal folytatta a középszakaszt fiú U15-ös csapatunk, a harmadik fordulóban mindössze egy szettet engedett csak az ellenfelének, ezzel az eredménnyel pedig fel is tornázták magukat a kazincbarcikai fiatalok a tabella harmadik helyére. A csapatra további öt torna vár még a középszakaszban, mely eltart egészen április végéig.

Az első mérkőzésen a borsodi szomszédunk, a MEAFC-Gárdonyi csapata ellen könnyed játékkal sikerült nyernie Kundrákné Pallós Zsuzsanna játékosainak. „Mindenki aki játszott, nagyon szépen megoldotta a feladatát” – kezdte értékelését a vezetőedző. „A második mérkőzésen a KESI ellen nagyon rosszul kezdtünk. Elbizonytalanodtak a fiúk és engedtük, hogy az ellenfél irányítsa a szettet. Meglepődtünk a határozott szerváktól és a kemény támadásoktól, el is vesztettük a szettet.”

„Ezt követő szünetben azt kértem a srácoktól, hogy mutassák meg harcos arcukat, legyenek kemények és határozottak, koncentráljanak jobban a játékukra. Szerencsére bejött és teljesen más csapatot láttam a pályán. Sikerült teljesen elbizonytalanítani az ellenfelet, minden poszton az ellenfél fölé tudtunk nőni. Megjött a kedvük a fiúknak a szép játékhoz, ami szerencsére megmaradt a mérkőzés végéig. Gratulálok a csapatnak és az ellenfeleknek is.”

Tatár Mihály Fiú U15 OB II.osztály, középszakasz, 3. forduló, Kecskemét
MEAFC-Gárdonyi – Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-12, -17, -14)
Vegyész RC Kazincbarcika – KESI-R.A. ‘B’ 3-1 (-11, 18, 9, 17)
Vegyész RC Kazincbarcika: Dobóczi Bence Krisztofer, Volenszki Áron, Balázs László, Kohut Dávid, Szőke Balázs, Bujna Márk, Farkas Ádám, Maczuga Máté, Jakab Dominik, Szántai Bálint, Pitényi András, Hegyaljai Tamás.


Leány U20-as csapatunk egy kilenc fős csoportban folytatta vasárnap a harmadosztály középszakaszbeli küzdelmeit, a keleti csoportban. Sajnos nehezítő körülmények mellett kellett elutaznia csapatunknak, így nem alakult ideálisan a nap Bene Róbertné Anett lányainak. Ennek ellenére három fordulót követően is a kazincbarcikai lányok a csoportjuk negyedik helyéről várhatják a folytatást.

„Sajnos ez nem a mi napunk volt” – kezdte szomorúan értékelését Bene Róbertné Anett, csapatunk vezetőedzője. „Többen betegen álltak a pályára, ennek ellenére megtettek mindent a lányok a győzelemért. A napot a Miskolc csapatával kezdtük, akik ellen 3-2-re kikaptunk. Hiába sikerült megfordítanunk a mérkőzést, az utolsó szettben nagyon beragadtunk egy állásba, és nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél nyitásaival.”

” A FATUM Nyíregyháza szintén erős nyitásaival törte meg a játékunkat. Minden játékos kapott játéklehetőséget, amit mindenki ki is használt. A betegen elutazó játékosoknak mielőbbi jobbulást kívánok, és bízom benne, hogy a következő tornára már mindenki egészségesen fog tudni eljönni.”

Torma Ágnes Leány U20 OB III.osztály, Kelet középszakasz, 3. forduló, Miskolc
MVSC Zöld – Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (8, -23, 18, -24, 7)
Vegyész RC Kazincbarcika – FATUM Nyíregyháza 0-3 (-13, -19, -22)
Vegyész RC Kazincbarcika: Pece Sára, Tasnádi Nikolett, Maczuga Réka Csenge, Helmeczi Petra Bíborka, Kopasz Lili, Vojtkó Hédi, Debreceni Elena Fanni, Kis Lara Bernadett, Máthé Csenge, Salagvárdi Réka, Nagy Angelika, Dankó Dalma.

(kiemelt kép: Kocsis Alíz, VRCK)