A Ljubljana nem igazán hagyta kibontakozni a Vegyészt

Három szettben nyerni tudott a rekordbajnok szlovén ACH Volley Ljubljana a Vegyész RC Kazincbarcika vendégeként a Közép-európai Kupa (KEK) alapszakaszának 10. fordulójában.

A mérkőzés elején még csak ismerkedtek egymással a csapatok, aztán a Ljubljana kapcsolt hamarabb, és gyorsan elhúzott a szett közepére (9-16). Az látszott, hogy a szlovének magasabb szinten játszanak, ennek ellenére Németh Szabolcséknak sikerült kozmetikázniuk, de húszon belülre épphogy nem sikerült kerülniük (19-25, 0-1). A második játszmát is fej-fej mellett nyitották a felek, aztán amikor a Bajnokok Ligája-csoportkörös elment négy ponttal, a Vegyész visszakapaszkodott rá (16-17). 20-22-nél Marek Kardos még időt kért, majdnem összejött az egyenlítés, de végül a vendégek 51 perc játékot követőn a második játszmát is behúzták (22-25, 0-2).

Az újabb térfélcserét követően jól kezdett a VRCK, majd az MEVZA rekordbajnoka 10-12-re módosította az állást. Juhász Péterék azonban 14-13-ra visszavették a vezetést, hogy ismét a vendégeknél legyen a fór (14-16). Egyre még visszajött a Kazincbarcika, de megint a Ljubljana irányított, és pillanatok alatt négypontos volt az előnye (17-21). Gyorsan szereztek kettőt Blázsovics Péterék, akik mindent megpróbáltak, rutinosabb ellenfelük azonban ismét tudott újítani, és megnyerte a találkozót (22-25, 0-3).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA KÖZÉP-EURÓPAI KUPA, 10. FORDULÓ
Vegyész RC Kazincbarcika – ACH Volley Ljubljana (szlovén) 0-3 (-19, -22, -22)
Don Bosco Sportközpont, 400 néző. V.: Vasko, Mokry (szlovákok).
VRCK: Páez, Németh 7, Banai, Szabó 16, Milev 2, Juhász 6. Csere: Vitko (liberó), Macko 6, Toronyai, Gebhardt N., Blázsovics 7. Vezetőedző: Marek Kardos.
Ljubljana: Pokersnik 15, Pavlovic 13, Dirlic 10, Poljian 13, Puric, Vilimanovics 10. Csere: Kovacic (liberó), Plesko. Vezetőedző: Andrej Urnaut.

Marek Kardos: Habár sok cserével terveztük a mérkőzést, viszonylag jól nézett ki a játékunk, sokat megvalósítottunk a tegnapi edzésen gyakoroltakból. Voltak jól beszálló cseréink, például Blázsovics Péter és Gebhardt Áron, remélem, hogy utóbbi kijött abból a gödörből, amelybe a válogatott meccsek alatt került.

Andrej Urnaut: Határozottak voltunk nyitásban és blokkban, én szerintem abszolút megérdemelten nyertünk. Úgy jöttünk ide, hogy nem veszítünk szettet, és örülök, hogy ezt sikerült is elérni.

(Fotó: Tóth Milán / vrck.hu)

Most megoszthatja másokkal is: