Árva Milán a MEAFC-Miskolchoz szerződik

A szezon végéig a férfi röplabda NB I-ben szereplő MEAFC-Miskolc együttesét fogja erősíteni Árva Milán.

Habár új klubba kerül saját nevelésű játékosunk, nem lesz számára ismeretlen a közeg, hiszen az egyetemisták között hemzsegnek a kazincbarcikai kötődésűek, így például Bagó László vezetőedző, Kovács Zoltán játékos-edző, Csizmadia János, Kozsla Ádám, Simkó Dániel, vagy a tavaly még a VRCK utánpótlásában szerepelt Komlósi Márk.

A MEAFC-nak minden esélye megvan arra, hogy jó szezont zárjon, a legutóbbi fordulóban a listavezető Szegedi RSE-től csak öt játszmában kapott ki.

Klubunk minden alkalmazottja a legjobbakat kívánja Árva Milánnak a pályán és azon kívül egyaránt, aki előtt az ajtó mindig nyitva fog állni.