Blázsovics a bezártságról, a válogatottról és a csapatkapitányságról

Hazautazhattak a Vegyész Röplabda Club játékosai a múlt héten, azóta otthonukban végeznek mozgásgyakorlatokat. Blázsovics Péter csapatkapitányt sümegi otthonában értük el, és kíváncsiak voltunk, mivel telnek mindennapjai, de beszélgettünk a röplabdáról is.

vrck.hu: Hogyan éled meg a jelenlegi helyzetet?
Blázsovics Péter:
Nagyon unom a bezártságot, mert nem igazán lehet így mit csinálni, ráadásul még a hó is esett itt, Sümegen. Egész nap bent vagyunk a testvéreimmel, igencsak ingerszegény ez az egész. Hiányoznak az edzések, a meccsek, és ezt nem azért mondom, mert egy sportolónak talán ezt kell mondania, hanem azért, mert tényleg így van. Mindemellett egyetértek azzal, hogy mindenkinek otthon kell maradnia. Mi is komolyan vesszük idehaza a veszélyhelyzetet. Például a testvéreimmel oldjuk meg a bevásárlásokat, elvisszük a nagyszüleinknek az alapanyagokat, letesszük a kapuba, és integetünk egymásnak messziről, váltunk is pár szót. Tudjuk, többre most nincs lehetőség.

Bátyád, Ádám a teqball-nak köszönhetően járja a világot, de ha jól tudom, most ő is veletek van, Sümegen.
Egy ideje Magyarországon van, de épp utazott volna számos országba, például Portugáliába és Szaúd-Arábiába is. Most azonban itthon vagyunk, együtt, és próbáljuk valahogy elütni az időt. Van például kis lábtengó asztalunk, vettünk íjakat, de mivel hirtelen fagyosabbra fordult az idő, még kint sem tudunk mit csinálni. Pontosabban, a hideggel nem is lenne baj, de nagy erejű a szél, nem túl kellemes ilyen időben kimenni futni. Sportos család vagyunk, nem ehhez vagyunk hozzászokva.

Képlékeny, mikor lehet ismét röplabdázni, de a nyár végén elvileg lenne válogatott program. Te hogyan vélekedsz a nemzeti csapatról, amelybe sokan nem szoktak elmenni?
Azok a játékosok, akik lemondják a válogatottságot, szerintem nem gondolják komolyan a profi sportolói karrierjüket. A fiatalok számára ez egy remek ugródeszka, mert rengeteget lehet tanulni, megmutatni magad nemzetközi szinten, másrészt megtiszteltetés a címeres mezben játszani. Én mindig szívesen mentem, és ez a jövőben is így lesz. Jó is egy kicsit kimozdulni a megszokott közegből, hiszen a válogatottban majdnem minden csapattárs új arcnak számít, így teljesen más a hangulat, és természetesen az edző személye is. Értékes tapasztalatokat lehet gyűjteni azoktól is, akik külföldön játszanak.

Csapatkapitánya voltál az idei Vegyésznek, gondolom nem volt egyszerű megbirkózni a feladattal.
A szezonnak úgy akartam nekivágni, hogy csak a röplabdára figyelhessek. Azzal, hogy csapatkapitány lettem, az ellenkezője történt, mert egyfajta kapoccsá váltam a játékosok, az edző és a klubvezetőség között. Ennek igyekeztem mindig eleget tenni, és így visszagondolva, rengeteget tanultam belőle. Ettől függetlenül, még mindig fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy tökéletesen ellássak egy ilyen fontos feladatot. Sokat jelentett számomra, hogy Marek Kardos bízott bennem, örültem is a kinevezésnek, de nem egy egyszerű feladat.

(fotó: vrck.hu / Kovács Loretta)