Ciupa és centereink a közvetlen élmezőnyben

Január végéig szünetel a férfi röplabda Extraliga, addig Magyar Kupa negyeddöntőket illetve elődöntőket rendeznek. A bajnokság egészen pontosan a féltávjához ért, mi pedig egy kicsit megnéztük a statisztikai mutatókat.

A bajnokságot a Pénzügyőr (19 pont) vezeti a Fino Kaposvár (18) és a Vegyész előtt (12), de a hatodik MAFC is mindössze két pontra van együttesünktől. A folytatás még sok izgalmat ígér, de nézzük, kik nyújtották eddig a legjobb teljesítményt a számok nyelvén.

A legtöbb pontot a kecskemétiek kubai átlója, Yusnaikel Argilagos szerezte, szám szerint 155-öt, és a szettenkénti 5,34-es átlaga is a legjobb a mezőnyből. A VRCK-s Lukasz Ciupa (86 pont) a tizedik, Blázsovics Péter (80) és Juhász Péter (60) követik őt klubon belül. A legjobb százalékkal eddig Tomas Lescay, a MAFC-BME centere támadott, egészen pontosan 78 %-kal, de csak három mérkőzésen játszott. Ellenben Pedro Da Silva (PSE) 68 %-on teljesített hét összecsapáson, míg a szélső ütők közül Dávid Csanád (PSE) volt eddig a leghatékonyabb 56 %-kal. Rodrigo Moraes (56 %), Juhász (51 %) és Ciupa (50 %) is megoldotta legalább a labdáinak a felét.

Nyitásban Julio Gomez (MAFC-BME) már 22 ászt szervált, Ciupa 12-t, amivel a harmadik az Extraligában, míg Szabó Dávidnak és Juhász Péternek hét-hét darab van ebből a műfajból. A pontot érő blokkok terén holtverseny van, Moraes és Da Silva is 19 alkalommal „takarta be” ellenfelét, Juhász a hatodik 15 sáncponttal. Fogadásban a PSE liberója, Bruno Feliciano viszi a prímet 73 %-os hatékonysággal. A legjobbak között van Ciupa (64 %) és Blázsovics (62 %) is.

A játékosoknál sok mutatót vesznek figyelembe, így a posztonkénti rangsornál például a szélső ütőknél számít a fogadás, a nyitás és az ütés hatékonysága is, valamint a blokkok. Ezen poszton játszó játékosok közül senki nem teljesített jobban Ciupánál, míg a centereknél Juhász és Moraes a harmadik illetve a negyedik. A feladóknál – ahol sokat nyom a latban a társak teljesítménye – Páez Carlos a harmadik.

Az Extraliga álomcsapata féltávnál: Magyar Bálint (feladó, PSE), Lukasz Ciupa (ütő, VRCK), Pedro Da Silva (center, PSE), Kovács Zoltán (átló, PSE), Bögöly Gábor (ütő, Kaposvár), Ilija Makarov (center, Kistext), Bruno Feliciano (liberó, PSE). Cserék: Bán Viktor (liberó, Kistext), Hiago Garchet (feladó, Kaposvár), Juhász Péter (center, VRCK), Rodrigo Moraes (center, VRCK), Marko Milovanovics (átló, Kaposvár), Dávid Csanád (ütő, PSE), Fundora Lázaro (ütő, Kecskemét).

(fotó: VRCK archív)