Diákolimpia: a minisek is bejutottak a döntőbe!

Csütörtökön Kazincbarcika adott otthont a III. korcsoportos fiú röplabda Diákolimpia területi döntőjének, amit a Pollack Mihály Általános Iskola magabiztosan nyert, így bejutott a békéscsabai fináléba.

A napot a debreceniek ellen kezdték a Vegyész utánpótlásában pallérozódó kazincbarcikai kisdiákok. A mumusnak számító hajdúságiak ellen mindig nehéz mérkőzéseket játszottak idén miniseink klubszinten, ezúttal viszont egy sima és két szoros játszmában sikerült legyőzni a vendégeket (25-14, 26-24, 25-23; 3-0).

Mivel a nyíregyháziakat a Debrecen legyőzte, előbbivel szemben egy szett is elég lett volna az első helyhez és továbbjutáshoz. A mieink viszont nem bíztak semmit a véletlenre, úgy nyertek magabiztosan, hogy mindenki játéklehetőséget kapott. A Vegyész csapatából csak egy játékos hiányzott, aki a Tompába jár, így az iskolai versenyen ő nem léphetett pályára, a többiek azonban mind klubunkat erősítik.

„A nap elején szép feladat előtt álltunk, mert tudtuk, hogy az első hely eléréséhez a debreceni csapatot kell legyőznünk” – értékelt Máthé László testnevelő-edző. „Köszönet a szülőknek, rokonoknak, barátoknak, tagiskolánk valamennyi röpsulis vagy röplabdás szurkolójának, mert fergeteges hangulatot teremtettek! Csapatomat ez csak még magabiztosabbá tette. Magabiztosan játszva, egymást segítve sikerült a debreceni iskola után a nyíregyházi csapatot is legyőzni, így az ország nyolc legjobb csapata közé kerültünk. A tavalyi év után az idén is sikerült az a bravúr, hogy a III. és IV. korcsoportos országos döntőben is ott lesz a VRCK-s különítmény.”

Idén mind a három korcsoportban van/volt országos döntősünk. A III. korcsoport előtt a IV. korcsoportosak is bejutottak a miskolci fináléba, januárban pedig az V-VI. korcsoportban a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium a negyedik, az Irinyi János Református Oktatási Központ pedig a hetedik helyen zárt a döntőben.