Együttműködés indul az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Magyar Röplabda Szövetség és a Vegyész RC között

Hasznos, előremutató egyezség született a látvány-csapatsportok közé sorolt röplabdázás sportszakmai színvonalának emelése, a tudományos eredmények mindennapi gyakorlatba ültetése érdekében. Az elmúlt esztendők sikeres közös munkája nyomán írt alá háromoldalú megállapodást az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Magyar Röplabda Szövetség és a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika vezetése.

A szerződés értelmében kiemelt közös cél a közép- és felsőfokú edzőképzés, továbbképzés kialakítása, működtetése az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézetének aktív közreműködésével és irányításával, valamint szakmai továbbképzések szervezése, illetve a kazincbarcikai középszintű sportszervező és röplabda edző technikumi képzés szakmai irányításában való aktív együttműködés. A megállapodás szerint a felek közösen segítik az Észak-magyarországi régió egyik élcsapata, a VRCK szakmai munkáját, s együttműködnek a „Digitalizáció a sportban” program eredményességének növelése érdekében.

A esemény sarudi sajtótájékoztatóján prof. dr. Bognár József, az EKKE Sporttudományi Intézetének igazgatója elmondta, már rég létre kellett volna jönni ennek a megállapodásnak, aminek nem csak a magas színvonalú oktatás és a versenysport támogatása a fő pillére, hanem a szabadidősport támogatása is.

„A labdasportágak közül egyedül a röplabda hiányzott még az egyetem edzői képzései közül, miközben a többi sportág létszámban a legsikeresebbek az egyetemen” – mondta prof. dr. Bognár. „Nem csak képzést szeretnénk azonban, hanem ami a keretmegállapodásban szerepel, abból mindent ki szeretnénk használni: a szakedző képzésen túl az edzőtáboroztatást, a sporttudományi együttműködéseket, kerekasztal beszélgetéseket, oktatásokat, mindent, ami az EKKE és a röplabda számára is pozitív. A versenysport mellett fontos a szabadidősport, a dolgozói sport támogatása is, így ezt a lehetőséget a lehető legszélesebben szeretnénk kihasználni, megtölteni tartalommal. A röplabda szakedző képzést masszív alapokra szeretnénk helyezni, és ebben mindenképpen számítunk a szövetség és a Vegyész tapasztalatára. Ennek az együttműködésnek már jóval korábban meg kellett volna köttetnie.

A Magyar Röplabda Szövetség ügyvezetője, Nemcsik Balázs szerint különösen fontos, hogy a szövetség jó kapcsolatot ápoljon az egyetemekkel, különösen az Eszterházyval, amelynek minden segítséget megadnak.

„Az MRSZ-nek fontos a jó kapcsolat az egyetemekkel, az EKKE-vel pedig kulcsfontosságú” – mondta Nemcsik. „Az EKKE egy olyan terep, ahol a röplabdát a legjobban lehet népszerűsíteni a fiatalok és a sportágban dolgozók körében. Jó dolog, hogy újra lehet egyetemen, az Eszterházyn röplabda szakedző képzésre jelentkezni. Fontos a sportág jövője érdekében, hogy a legfelkészültebb edzők kerüljenek majd ki az egyetemről. Az edzőképzés színvonalához a szövetségnek is hozzá kell járulnia, hiszen a minőségi oktatás mellett egyébként is fontosak az egyetemek a sportág számára.”

Kárpáti László, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika elnöke is kiemelte a felsőfokú képzés fontosságát. Elárulta, rendkívül kevés magyar edző rendelkezik főiskolai vagy egyetemi, szakedzői papírral.

„Óriási eredménynek és elismerésnek tartjuk, hogy végre létrejött a régiónkban nagy hagyományokkal rendelkező intézménnyel ez a megállapodás” – fogalmazott Kárpáti László, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika elnök. „A mai magyar röplabdázás egyik legnagyobb problémája, hogy felsőfokú edzőképzésre sokáig nem volt lehetőség, de a Testnevelési Egyetem után az EKKE is elindítja a röplabda szakedző képzést. Bármennyire is megdöbbentő, csaknem ezer röplabda edző dolgozik hazánkban, de még negyvenen sincsenek azok, akiknek felsőfokú képzettségük lenne. Nem titok, hogy a mi saját munkánkat is messzemenően segítse az EKKE Sporttudományi Intézete, mert továbbra is a magyarországi, azon belül is elsősorban a férfi röplabdázás meghatározó csapata szeretnénk lenni, valamint az utánpótlásunkban folyó munkát is magasabb szintre kívánjuk emelni.”

A VRCK leendő új otthona, a Regionális Röplabda Központ idén tavasszal kerül átadásra, amely otthona lesz a Vegyész Röplabda Akadémiának és a Pollack Mihály úti Általános Iskolának. Az RRK-ban nem csak a VRCK, hanem a megye és az észak-magyarországi régióhoz tartozó – elsősorban férfi – klubok edzői, szakemberei is számíthatnak képzésekre.

(forrás: EKKE, VRCK. Fotók: Szántó György)