Felkészülés: nyolc szett Eperjesen

Péntek délelőtt és délután egyaránt négy-négy szettes felkészülési mérkőzést játszott a Vegyész RC Kazincbarcika Eperjesen két szlovák élcsapat, a Svidník (Felsővízköz) és a hazai Presov ellen.

Már reggel hat órakor a buszon ült Toronyai Miklós együttese, és kilenc óra magasságában meg is érkezett. Azonban vezetőedzőnk úgy véli, nem a hosszú buszút volt az oka annak, hogy az első két szettben gyengén röplabdáztak. A Svidníket nem mellesleg két korábbi vegyészes, Lubos Macko – az előző évi Szlovák Kupa-döntő MVP-je – és Marián Vitko erősíti.

„Ugyanúgy korán játszott a Svidník is, mint mi, igaz, ő nekik nem kellett három órát utazniuk. Ez azonban nem lehet kifogás, főleg úgy, hogy inkább a harcosság hiányzott” – ismerte el Toronyai honlapunk érdeklődésére. „A szlovák bajnokság három héttel a magyar Extraliga előtt kezdődik, így ellenfelünk jóval előttünk jár a felkészülésben, mi most tartunk a kondiprogramunk legnehezebb részénél. Nem kell azért idegeskedni, mert nem ütjük be a labdát, ilyenkor nem ez a lényeg, hanem az, hogy az edzésen gyakorolt játékelemeket élőben is hasznosítsuk. Sajnos ebből délelőtt nagyon keveset láttam vissza.”

Svidník – Vegyész RCK 3-1 (22, 16, 20, -17)
Vegyész: Páez, Ciupa 14, Juhász 6, Árva 11, Péter Benedek 8, Moraes 13. Csere: Dudás, Budai (liberók), Szabó 2, Bibók 2, Péter Márton, Miklósi-Sikes, Földes.

A szakmai stáb elbeszélgetett a játékosokkal, az ebéd utáni pihenőt követően pedig következhetett az eperjesiek elleni összecsapás. Ekkor már a jobbik arcukat mutatták a sárga-kékek, és bár nyerhették volna az összecsapást, végül Toronyai inkább a játékosok rotálása mellett döntött.

„Nem az eredmény a fontos, úgyhogy ezúttal is volt, aki több poszton bizonyíthatott, mások pedig felváltva kaptak szerepet. Az első szettben ugyan sokat hibáztunk, az azt követő három játszmában már alig-alig, és ez végre annak volt köszönhető, hogy gondolkodtunk. Egy erősebb csapat ellen játszottunk délután, sokkal jobban, ami biztató, de persze még sok a munka. Lesznek még felkészülési meccseink bőven, a bajnokság még csak harminchét nap múlva fog kezdődni” – zárta gondolatait Toronyai.

Presov – Vegyész RCK 2-2 (16, -18, -19, 20)
Vegyész: Páez 2, Ciupa 11, Moraes 10, Szabó 5, Péter Benedek 14, Juhász 2. Csere: Budai, Dudás (liberók), Bibók 6, Árva 5, Péter Márton 2, Miklósi-Sikes 1, Földes.

A csapattal nem tudott elutazni a sérült Blázsovics Péter valamint Csizmadia Tamás, aki a vállát fájlalta az utóbbi napokban.

(fotó: VK Mirad PU Presov)