A Presovval játszottunk szerdán – képgalériával, videóval!

Viszonoztuk a múlt hét pénteki meghívást, szerda délután a Szlovák Kupa-győztes VK Mirad UNIPO Presov együttesét láttuk vendégül felkészülési mérkőzésen.

Összesen négy szettet játszott egymással a két együttes, és a szakemberek folyamatosan forgatták csapataikat, lehetőséget adva mindenkinek. Toronyai Miklósnak alaposan hozzá is kellett nyúlnia a játékosaihoz, így például Árva Milán szélső ütőt játszott, Bibók Balázs átlót és centert, Budai Balázs pedig ütőt és liberót is.

„Van néhány játékosunk, akik kisebb gondokkal bajlódnak, nem komolyak, de még bőven van idő a felkészülésből, inkább várunk néhány napot a teljes felépülésükig, és nem kockáztatunk feleslegesen” – árulta el vezetőedzőnk. „Éppen ezért forgattuk a csapatot rendesen, és bár az első és a harmadik játszma nem éppen úgy alakult, ahogy elterveztük, a másodikban és a negyedikben fegyelmezettek voltunk. Ekkor láttunk szép dolgokat, de ami még fontosabb, a hiányaink is újfent megmutatkoztak. Köszönjük az eperjesieknek a lehetőséget.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Vegyész RCK – VK Mirad UNIPO Presov 1-3 (-14, 28, -17, -21)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, zárt kapuk mögött.
Vegyész: Páez 1, Ciupa 10, Juhász 3, Bibók 10, Árva 16, Mudo 9. Csere: Dudás (liberó), Budai, Csizmadia 2, Szabó 8, Péter M. 3.