Gebhardt Á.: Nem dőlünk hátra, folytatjuk tovább a munkát

Sikerült meglepnie a görög PAOK Szalonikit a Vegyész RC Kazincbarcikának, de a játékosok tovább dolgoznak, hiszen fontos mérkőzések várnak rájuk a következő hetekben is.

Jó teljesítményt nyújtott hétfőn Gebhardt Áron, a PAOK Szaloniki elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn számos bravúrt mutatott be. A nem várt pontszerzés miatt nagy, de pozitív visszhangja van a mérkőzésnek, ami jól esik a Kazincbarcika játékosainak, ugyanakkor tudják, még nem értek el semmit, éppen ezért dolgoznak tovább.

„Titkon számítottunk arra, hogy sikerül felborítani a papírformát, hiába őket tartották esélyesnek a párharc előtt” – fogalmazott a vrck.hu-nak adott interjújában az együttes liberója. „Nem maradéktalanul, de azért sikerült meglepetést okozni, az idegenbeli visszavágóhoz is így állunk hozzá. Sok dicséretet kaptunk, amit köszönünk, de nem dőlünk hátra, ezt a formánkat szeretnénk továbbra is fenntartani. Szombaton lesz egy MAFC elleni meccsünk a bajnokságban, rá néhány napra utazunk Szalonikibe, aztán fogadjuk a Közép-európai Kupában a legutóbbi ezüstérmest, a szlovén Calcit Kamnikot.”

Mezőnyvédekezésben látszólag sokat fejlődött a Kazincbarcika az előző szezonhoz képest, de hogy erről tisztább képet kapjunk, Áronnál megfelelőbb embert nem is találhatnánk, posztjából kiindulva ugyanis ő felel leginkább a védekezésért.

„Ez vezetőedzőnknek, Marek Kardosnak nagyban köszönhető, hiszen az ő érkezésével teljesen más fajta edzéseink vannak” – ecsetelte az idősebb Gebhardt-fivér. „Sokat gyakoroljuk a kontra labda utáni fedezéseket, a mezőnyvédekezést. A PAOK-ra készültünk, alaposan kielemeztük őket videón. Jó volt a taktikánk, mindenki tudta, hova kell állnia. Bármennyire is erős csapat a PAOK, láttunk róluk videókat, tudtuk, hogy foghatók. Sajnálom, hogy elmaradt a győzelem, nem hiányzott hozzá sok.”

A hangulatról sem feledkezett meg a VRCK tehetsége.

„Reméltük, hogy sokan lesznek a lelátón, de azt nem hittük, hogy ennyien átutaznak Kazincbarcikáról. Elképesztő, mennyire szeretik a csapatot és a röplabdát az emberek. Emellett sok nyíregyházi is kijött nekünk drukkolni, amiért hálásak vagyunk nekik is” – zárta gondolatait Gebhardt.

(Fotó: vrck.hu / Muzslay Péter)