Gebhardt Áron már javában edz

A magyar bajnoki döntőben sérülést szenvedett Gebhardt Áron ismét egészséges, és várja, hogy az új edzői stábnak is bizonyíthasson Kazincbarcikán.

Még a Fino Kaposvár elleni párharc harmadik mérkőzése előtt sérült meg a VRCK liberója, Gebhardt Áron, ami miatt a párharc utolsó két meccsén nem tudott pályára lépni. Pedig kiváló formában játszott a sérülését megelőzően, még a magyar válogatott keretébe is beválogatták, a nem várt kényszerpihenő azonban keresztülhúzta a számításait.

„A nyaram nagy részét regenerációval töltöttem, a sérülésemmel több kezelésre is járnom kellett, aztán pedig a megerősítésen dolgoztam” – árulta el honlapunknak a nyitásfogadó-specialista játékos. „A válogatottal úgy egyeztünk meg, hogy amíg nem jövök maximálisan rendbe, nem számolnak velem, hiszen egy esetleges rásérüléssel akár még több időre kieshetek a játékból. A nemzeti együttes teljesítményét persze figyelemmel követem, szurkolok nekik, hogy minél sikeresebbek legyenek. Ami pedig a VRCK-t illeti, augusztus elején megyek vissza Kazincbarcikára, hiszen kezdődik a felkészülés.”

Kazincbarcikán Marek Kardos és segítője, Martin Dobias fogja vezényelni az edzéseket, és Gebardt kíváncsian várja, milyenek lesznek az új edzői stábbal a tréningek.

„Az előző évben rengeteget dolgoztunk, hogy sikeresek legyünk, gyanítom ez az új vezetőedzővel sem lesz másképp. Nagyon jó dolgokat hallottam Marekről, kíváncsi vagyok az edzések felépítésére. Továbbra is száz százalékban odateszemem magam, hogy a csapat segítségére tudjak lenni, és hogy bizonyítsak az új szakmai stábnak” – zárta gondolatait Gebhardt.

(fotó: vrck.hu archív)