Hatodik alkalommal játszunk a DEAC-cal

Két bajnoki alapszakasz, két kupameccs, valamint egy bajnoki középszakasz meccset követően vasárnap 17 órától hatodszor is összemérjük tudásunkat a DEAC csapata ellen.

A mérleg nyelve a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika felé billen, és a legutóbbi két alkalommal is sikerült legyőzni a hajdúságiakat. Az Extraliga középszakaszának felsőházát Debrecenben kezdte Toronyai Miklós együttese, ahol 3-0-s győzelmet aratott. Ezúttal is a három pont megszerzése a cél, és ha ez sikerülne, két fordulóval a középszakasz vége előtt a Vegyész már bebiztosítaná második helyét a tabellán.

„Újat már nem fogunk tudni mutatni egymásnak. Az, hogy egyik alapemberüket elveszítették, nem sokat jelent, hiszen sikerült legyőzniük a MÁV Előre SC-Foxconnt, és szoros meccset játszottak a Pénzügyőr SE otthonában is, annak ellenére, hogy három szettben kikaptak. Gustavo Almora, az átlójuk, kiválóan játszott ezeken a meccseken, továbbra sem lehet a debrecenieket félvállról venni. Ezzel a meccsel egy erőltetett menet végére érünk, két hét alatt a  hatodik mérkőzésünket játsszuk, nem csoda, ha fáradtabbak a fiúk. Ezzel együtt kell élni, de a DEAC ellen sem fogunk tartalékolni” – fogalmazott az Észak-Magyarországnak és a vrck.hu-nak Toronyai.

A hétközben a Magyar Kupa elődöntőjében a Fino Kaposvár 3-1-re legyőzte a GreenPlan-VRCK-t, így Blázsovics Péterékre március 11-én majd a Kecskeméti RC fog várni a bronzcsatában. Toronyai szerint nem érdemtelen a somogyiak továbbjutása, akiknek a játékuk három hét alatt 180 fokos fordulatot vett a két új igazolásnak köszönhetően.

„Ők felhúzták a Fino teljesítményét, ez nálunk is megesett akkor, amikor Willian Reffatti megérkezett” – emlékeztetett vezetőedzőnk. „Örülünk annak, hogy sokan támogatják a csapatot, ilyen helyzetben is kitartanak, ez lökést ad a társaságnak. A kisdöntővel kell most megelégednünk, és majd a bronzmeccsen mindent meg kell tennünk annak érdeklében, hogy egy újabb éremmel bővítsük a kollekciónkat.”

A vasárnapi, DEAC elleni meccset a Hunvolley TV élőben sugározza a Don Bosco Sportközpontból.