Mindössze 24 éves, de már rangidősnek számít a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcikánál. Gyakorlatilag minden poszton játszott, a felnőttek között centerként mutatkozott be, de a kitartó munkájának köszönhetően ma már nyitásfogadó ütőként igyekszik napról napra eredményesebb röplabdázóvá válni. De vajon miért kezdett el röplabdázni, milyen embernek és játékosnak tartja magát? Ismerd meg jobban Péter Mártont.
Kazincbarcikán születték, de melyik iskolákba jártál?
A Kazinczy Ferenc Általános Iskolába jártam, majd onnan az Irinyi János Református Szakgimnáziumba mentem tovább informatika szakra.
Mikor és miért kezdtél el röplabdázni?
A gimnázium harmadik évfolyamában egy új diák jött hozzánk Budai Balázs személyében, aki már a Vegyésznél játszott, így általa hallottam a klubról, valamint ő ajánlotta, hogy amennyiben lenne kedvem kipróbálni ezt a sportot, nyugodtan menjek el pár edzésre.
Kitől tanultál a legtöbbet eddigi pályafutásod alatt?
Mikor felkerültem a felnőttek közé, Marek Kardos volt az edző, így a felnőtt Extraligához szükséges tudást először tőle tanultam. Sok téren tudott segíteni, mint például a technikai elemek kivitelezésében, a konditeremben, valamint a gondolkodásmódban is. Jelenleg Toronyai Miklós az edzőm, vele ez a szezon már a negyedik, előtte pedig játszottunk is együtt. Tőle elsősorban a mentalitáshoz szükséges dolgokban tudtam tanulni, amiben mai napig segít, amikor hozzáfordulok. Emellett a labdameneteken belüli döntéshozatalokban is jó tanácsokkal tud ellátni, hogy bizonyos helyzetekben mik lehetnek a jó választások.
Mit szeretsz a röplabdában?
Azt, hogy mit szeretek ebben a sportban, nehéz kifejteni, vagy egyszerűen leírni. A játék maga, és ahogy az az évek során fejlődött, fejlődik, a sikerhez szükséges munka, az emberek, akiket ezáltal ismertem meg. Összefoglalva: mindent.
Ha nem röplabda, akkor mi köt le?
Szerencsésnek mondhatom magam azzal a baráti társasággal, ami van nekem már nagyon sok éve. A legtöbb időmet velük töltöm, csinálunk különböző programokat, és ez számomra egy jó kikapcsolódás, ami szerintem mindig szükséges.
Milyen embernek, csapattársnak tartod magad?
Nagyon kompetitív embernek tartom magam, ami csak jót tesz egy sportolónak. Csapattársként próbálok ott segíteni, ahol tudok, legyen szó technikai elemről, vagy munkamorálról.
Melyik színű mezünk néz ki jobban?
A sötétkék.
Több tetoválásod is van. Mesélnél az egyikről?
Mindegyiknek megvan a maga jelentősége számomra, de ha egyről kell beszélnem, akkor az lenne, ami a nagypapámhoz köthető: egy óra a mellkasomon. Szabadidejében, hobbiból sokszor órákat szerelt, többször másoknak is javított. Én általában mellette figyeltem és segítettem, ha tudtam. Ő közben rengeteg dolgot mesélt és tanított nekem az életről, amiket mai napig nem felejtettem el. Számomra ez egy nagyon kedves emlék, ami hozzáköt és azokhoz a dolgokhoz, amiket ő tanított, és amilyen támogatást adott nekem, bármilyen területen, amíg élt. Valamint ez az óra rajtam hét óra négy percet mutat, mivel a vezetékneve hét betűből áll, a keresztneve pedig négyből: Lőrincz Gyula.
Mit gondolsz, mi az a plusz benned a pályán, ami sikerre segítheti a csapatot?
Úgy gondolom, hogy a pályán meccs közben fontos, hogy meglegyen a tűz és egymás folyamatos biztatása, valamint, hogy végig csapatként szerepeljünk, amiben szerintem én jó partner vagyok. Technikai jellegűnek meg első sorban a fogadást, valamint a védekezést tudnám mondani, amivel a legjobban hozzá tudok járulni a sikerhez.
Ki szerinted a csapat bohóca?
A másodedzőnk, Renátó.