Ivan Mihalj a Vegyész játékosa!

A Vegyész RC Kazincbarcika a szezon végéig szóló szerződést kötött a 210 centiméter magas horvát válogatott centerrel, Ivan Mihaljjal.

A 30 éves játékos számára nem ismeretlen a VRCK és a Don Bosco Sportközpont: a Mladost Zagreb játékosaként több ízben is játszott ellenünk, illetve a horvát válogatott tagjaként 2018-ban a magyarokkal szemben nyert Kazincbarcikán. A 14-es mezben fog játszani az ötszörös magyar bajnoknál, amelyhez ingyen igazolhatóként érkezett.

“Szerintem senki számára nem volt titok, hogy kerestünk még egy centert, de a jelenlegi helyzetben mindenképpen olyan játékost szerettünk volna igazolni, aki a közelben lakik, és a segítségünkre is tud lenni” – fogalmazott érdeklődésünkre Toronyai Miklós vezetőedző. “Ivant jól ismerjük, még én is játszottam ellene több alkalommal, Szabó Dávid másodedzőnk pedig csapattársa volt Innsbruckban. Két évvel ezelőtt Marek Kardos is szerette volna leigazolni, de akkor már szerződés kötötte a Zágrábhoz. Rutinos játékosról van szó, aki komoly nemzetközi tapasztalattal bír, így nagyon örülünk, hogy sikerült vele egyezségre jutni.”

A bosnyák származású játékos a Zagrebben kezdte profi pályafutását, majd 2012-ben a rivális Kastelával nyert horvát bajnokságot. Ezt követően Szabó Dávid csapattársaként játszott az osztrák Hypo Tirol Innsbruckban, aztán a szlovén ACH Volley Ljubljanában kötött ki, ezekkel a csapatokkal a Bajnokok Ligájában is pályára lépett. Megfordult Görögországban, majd a román Craiovával bajnokságot nyert 2016-ban, akárcsak 2019-ben a Galatival. A román aranyérmek között két szezont is lehúzott a belga Lindemans Aalstban, és egy idényt a BL-induló Zagrebben ismét eltöltött. A 2019/20-as csonka kiírást a szlovén Calcit Kamnik profijaként teljesítette.

A horvát válogatottban 2009-ben mutatkozott be, amellyel 2013-ban Európa Liga ezüstérmet ünnepelhetett, és ott volt a 2015-ös és a 2017-es kontinenstornán is. 2018-ban tagja volt annak a csapatnak, amely megnyerte az Ezüst Európa Ligát.

Most megoszthatja másokkal is: