Magyar Kupa: Szegeden jutottunk a nyolc közé

Kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a férfi röplabda Magyar Kupában a Vegyész RC Kazincbarcika, miután a visszavágón négy szettben legyőzte a házigazda Vidux-Szegedi RSE-t.

Több hiányzója is volt a Vegyésznek, Árva Milán, Páez Carlos és Földes Dániel sem utazhatott el Szegedre, akárcsak az új igazolás, Ivan Mihalj. Ettől függetlenül Toronyai Miklós vezetőedző csapata magabiztosan kezdett, az első játszmát simán behúzta (16-25, 0-1). A második felvonásban lehetőséget kaptak a cserék, ami látszólag megzavarta a párharc első mérkőzését 3-0-ra megnyerő VRCK-t, el is veszítette a szettet (25-22, 1-1).

Az újabb térfélcserét követően Juhász Péterék sokkal jobban kezdtek vendéglátójuknál, de négypontos előnyük a játszma végére elfogyott (23-23). Az SZRSE-nek több játszmalabdája is volt, azonban egyikkel sem tudott élni, a Kazincbarcikának pedig a harmadikat sikerült „beváltania” a maratonira nyúlt etapban (29-31, 1-2), és ezzel be is jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

Rosszul kezdtek Csizmadia Tamásék a negyedik szettben, de aztán a feladó jó ütése után elkezdték a felzárkózást (11-8), majd fordítottak is (11-12). Ezt követően a borsodiak akarata érvényesült a pályán, Toronyai újra cserélgethetett, és a továbbjutás mellett a Vegyész a mérkőzést is megnyerte a remekül küzdő, minden dicséretet megérdemlő szegediek ellen (21-25, 1-3).

A háromszoros MK-győztes VRCK a négy közé jutásért a Dunaferr SE – Kistext SE párharc nyertesével fog játszani, az első találkozót a fővárosiak nyerték 3-1-re.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Vidux-Szegedi RSE – Vegyész RC Kazincbarcika 1-3 (-16, 22, -29, -21)
Szeged, zárt kapuk mögött. V.: Vári, Szarka.
Szeged: Csányi, Bodnár, Kiss G., Piti, Somosi, Sarnyai. Csere: Borsi (liberó), Filius, Péter. Vezetőedző: Nusser Elemér.
Vegyész: Csizmadia, Ciupa, Juhász, Bibók, Mineiro, Péter M. Csere: Dudás (liberó), Budai, Tóth K. (liberó), Simkó. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Továbbjutott a Vegyész, kettős győzelemmel.

Nusser Elemér: Minden várakozásomat felülmúlták a srácok, nagyon büszke vagyok rájuk! Ahhoz képest, hogy tegnap este bajnokink volt, fizikálisan nagyon jól bírtuk a meccset, a Kazincbarcika pedig szinte végig kénytelen volt a legjobb felállását pályán tartani, mert látták, hogy nagyon jó formában vagyunk. Öt szett esetén már mindenképp a Vegyész jutott volna tovább, így a srácok egészsége miatt talán jobb is, hogy nem lett ennyire szoros. Azt hiszem, kihoztuk a maximumot ebből a találkozóból, gratulálok a srácoknak!

Toronyai Miklós: Azt hittem, minden játékosom készen fog állni a bizonyításra, de ezek szerint rosszul gondoltam. A harmadik szettben visszatért a kezdő, és ha nehezen is, de hoztuk a harmadik játszmát. Hibázni, gyengébb napot kifogni nem szégyen, de harcosság és alázat nélkül nincs értelme ezt az egészet csinálni. Összességében érződött a csapaton a karantén, a kihagyás, a hosszú út és a két alapember hiánya, de maradt bennem hiányérzet.