Jól sikerült Szabó visszatérése

Másfél évvel vállműtétje után vasárnap Szabó Dávid ismét pályára lépett, és ha már megkapta a lehetőséget, élt is vele: 16 pontot szerzett a Kecskeméti RC ellen 3-2-re megnyert bajnokin.

Kettő ásznyitás, három blokk és 11 jó támadás – ezzel a 16 ponttal, na meg a tőle megszokott pozitív hozzáállással tért vissza a pályára csapatkapitányunk. Az előző évet teljes egészében kihagyó Szabó Kaposváron még nem kapott lehetőséget, a Kecskemét elleni Extraliga-találkozón viszont már kezdett, és jó formában játszott. Habár érezhetően elfáradt, amit ő maga is elismert, ez valahol természetes másfél évnyi szünetet követően. A legfontosabbnak viszont azt tartotta, hogy a Vegyész győzni tudott.

Jól jöttünk ki a hullámvasútból, öt szettben nyertünk a Kecskemét ellen

„Érdekes volt felmenni a pályára ilyen hosszú szünet után, nem is tudom milyen érzések voltak bennem, de talán maradjunk a fura jelzőnél” – mondta holnapunk érdeklődésére az átló. „A meccs minden percét élveztem, és nagyon örültem, hogy nyertünk. Lehetett volna jobb eredménnyel győzni, de nincs bennünk tüske, nem bánkódunk, a lényeg, hogy megtettük az első nagy lépést. Igyekszünk tartani a formát, de nem lesz könnyű dolgunk legközelebb, mert vasárnap a Pénzügyőr vendégei leszünk – kemény ellenfél, trükkös terem, szóval alaposan fel kell készülni. Mindezek ellenére pontokkal szeretnénk hazatérni Budapestről.”

Kíváncsiak voltunk arra, hogyan értékelte a saját teljesítményét a 31 éves játékos, aki minden második labdájából pontot érő támadást tudott végrehajtani.

„Amennyire tudtam, én a maximumot kihoztam magamból. Azért a vállam még elfáradt, éreztem egy idő után, viszont a meccs hangulata engem is magával ragadt, dolgozott az adrenalin, ami segített átlépni a nehezebb időszakokon. Örülök, hogy összességében működött a dolog, hogy ment a játék, és azon vagyunk, hogy még olajozottabb legyen a teljesítményünk” – zárta gondolatait Szabó.

(fotó: Kovács Loretta)