A címvédő Pénzügyőrhöz látogatunk

Keményebbnél keményebb mérkőzéseket játszik a férfi röplabda Extraligában szereplő Vegyész RC Kazincbarcika, hiszen a Fino Kaposvár és a Kecskeméti RC után a címvédő Pénzügyőr SE-hez látogat vasárnap 18 órától.

A kaposvári vereség után hazai környezetben sikerült javítania Toronyai Miklós vezetőedző gárdájának, hiszen a Kecskemét ellen győzelmet ünnepelhetett. Sok idő azonban nem volt az örömre: egyrészt, mert kedden és szerdán Toronyainak a Testnevelési Egyetemen volt jelenése, másrészt Batári Csaba másodedző/statisztikus megkezdte a soron következő ellenfél kielemzését.

A nyáron a budapestiek kerete nem sokat változott: az elmúlt két idény egyik lejobbja, Reffatti a Kistexthez igazolt a liberó Bán Viktorral és a center Szabó Marcellel együtt, míg érkezett két magyar válogatott játékos az ütő Dávid Csanád és a center Gacs Dániel személyében, illetve az átló Majoros Balázs a Dunaújvárostól.

A zárt kapus mérkőzés játékvezetője Halász Tibor és Barabás Barnabás lesznek, a hunvolley.tv élőben közvetíti az összecsapást. A Tippmixnél a hazaiak győzelmét 1.40-es, míg a Vegyész sikerét 2.50-es szorzóval lehet megjátszani.

„Összességében nem sokat változott a keretük, hiszen maradt a másik két brazil, a center Pedro és a liberó Feliciano, akik a magyar mezőnyben a legjobbak közé tartoznak” – mondta Toronyai honlapunk érdeklődésére. „Azáltal, hogy a két magyar center klubot cserélt, szerintem a Pénzügyőr erősödött, illetve a válogatottból jól ismerem Csanádot is. Nyilván egy erős csapatról van szó, és egy olyan teremben játszunk, aminek számunkra különös adottságai vannak, mi a nagyobb terekhez vagyunk szokva. Azonban sok mérkőzést játszottunk már a Kőér utcában, és mindenképpen győzni megyünk hozzájuk.”

Adódott is a kérdés: mire lehet szükség a sikerhez? És bár részleteket a taktikát illetően Toronyai nem árult el, talán nem is csak azon fog múlni.

„Ugyanolyan bátran és harcosan kell a Pénzügyőr ellen kezdenünk, ahogy befejeztük a Kecskeméttel szemben. A tavalyi szezonban is sikerült nem egyszer meglepnünk őket az agresszív játékunkkal, de az utolsó pontig bírni kell annak érdekében, hogy ponttal, pontokkal térjünk haza” – fogalmazott vezetőedzőnk.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)