Kardos: Nem lesz tartalékolás a MAFC ellen

Kedden 17.30-kor a MAFC-BME látogat a Don Bosco Sportközpontba a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján.

A Vegyész RC Kazincbarcika magabiztos teljesítménnyel nyerte az első mérkőzést, még szettet sem veszített, így a keddi összecsapást kényelmes helyzetből várhatja. A játékosok feltöltődtek, hiszen hosszú idő után ismét szabad hétvégéjük volt, de jól tudják, hogy december végéig nincs megállás. Marek Kardos vezetőedző elárulta, a MAFC ellen most már nem fognak tartalékolni, mint ahogy tették azt például egy héttel ezelőtt.

„Hosszú a szezon, mindenki megkapja a lehetőséget a bizonyításra tétmérkőzésen is, de nem szabad elfelejteni, hogy össze kell rakni egy alap csapatot. Mivel a hétvégén a Pénzügyőr otthonában játszunk bajnokit, a jövő héten pedig Kladnóba utazunk CEV Kupa-meccsre, a MAFC ellen senkit nem fogok pihentetni, igyekszünk abban a felállásban pályára lépni, ami jelenleg a legerősebb” – árulta el a szlovák tréner a vrck.hu-nak.

Macedón válogatott szélső ütőnk, Vlado Milev szerint a két együttes most már nem fog tudni egymásnak újat mutatni.

„Ez lesz a negyedik meccsünk az idényben a MAFC ellen, mindet megnyertük, játszmát egyet veszítettünk. Tudjuk, miben jók és hol a gyenge pontjaik, és ők is tudják, mi mire vagyunk képesek” – fogalmazott a 31 éves röplabdázó, aki elmondta, szóba került már a Kladno is. „Csupán annyit beszéltünk róluk, hogy kik is játszanak ott. Vannak cseh válogatottak, van olyan, aki megjárta a német vagy a lengyel bajnokságot. Szóval jó csapat, de a taktikai elemzések még váratnak magukra, hiszen addig van két meccsünk.”

A VRCK következő három mérkőzése:

2018.11.20., 17:30, Don Bosco Sportközpont
VRCK – MAFC-BME, Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó

2018.11.24., 17:00, Kőér utca 2., Budapest
LV Sport Pénzügyőr – VRCK, magyar bajnoki

2018.11.29., 18:00, Kladno
Kladno Volejbal cz – VRCK, CEV Kupa

(Fotó: vrck.hu/archív)