KEK: Szlovéniában a Vegyész

Szerda este 20 órakor a Vegyész RC Kazincbarcika a szlovén Calcit Kamnik ellen játszik a Közép-európai Kupa (KEK) alapszakaszának 7. fordulójában.

Folytatódik a sorozatterhelés, két nappal a Magyar Kupa-elődöntőt követően ismét pályán a VRCK, ezúttal viszont nemzetközi mérkőzés vár rá – ha nem lenne elég, szombaton (17.30, Don Bosco Sportközpont; TV: Digi Sport) szintén, akkor az osztrák Posojilnica Aich/Dob lesz a mieink vendége.

A szerdai, Kamnik elleni találkozót a VRCK hét, a hazai együttes nyolc ponttal várja. A szlovén csapat három-három győzelemmel és vereséggel áll a tabella harmadik helyén, míg a Kazincbarcikának kettő sikere mellett négyszer kapott ki. Októberben a Don Boscóban egy izgalmas, fordulatos meccset játszottak a felek, végül a sorozat tavalyi ezüstérmese nyert öt szettben.

Kedden reggel a Vegyész Budapestről indult Kamnikba, ahol késő délután edzett egyet. A tréningen jól mozogtak a fiúk, biztató volt a teljesítményük, de Banai Máté és Németh Szabolcs a bemelegítés után pihenőt kaptak – mindketten Balázs István gyúróval végeztek ezt követően gyakorlatokat. Blázsovics Péter nem utazott el Szlovéniába, a fiatal szélső ütő csütörtökön alaposabb orvosi vizsgálatokon fog átesni.

„Sok a mérkőzés, van néhány kisebb-nagyobb problémánk, éppen ezért a Kamnik ellen mindenkire számítok” – fogalmazott Marek Kardos vezetőedző. „Részben felkészülés lesz ez az összecsapás, részben pedig jó lehetőség az eddig kevesebbet játszóknak. Ellenfelünket kielemeztük, a srácok tudják, kire hogyan kell készülni. Nem lesz egyszerű dolgunk, ahogy odahaza sem volt, de egy jó meccset szeretnénk játszani.”

Két évvel ezelőtt a Vegyész óriási meglepetésre nyerni tudott Kamnikban 3-1-re, és azon a hétvégén még a horvát Mladost Kastelát is két vállra tudta fektetni három játszmában.

„Roppant fontos lesz ez az összecsapás, mert ha nyerünk, akkor jó eséllyel ott leszünk a négyes döntőben” – mondta Ales Hribar, a Calcit vezetőedzője. „Jól ismerjük a Kazincbarcikát, tudjuk, hogy hol a legerősebbek. Voltak igazán nagy bravúrjai már az idei sorozatban, ahogy talán meglepő veresége is, éppen ezért egyáltalán nem lehet leírni a magyar ellenfelünket. Ha csak egy kicsit is így teszünk, nagy bajba kerülhetünk.”

(Főcímkép: vrck.hu archív/Muzslay Péter)