MK: első vereségét szenvedte el a VRCK a szezonban magyar csapattól

A férfi röplabda Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzését az LV Sport Pénzügyőr SE nyerte 3-1-re a Vegyész RC Kazincbarcika ellen, így előnyből várhatja a jövő heti visszavágót.

Az első öt pontot a Pénzügyőr szerezte, de csak hármat tudott a saját számlájára írni, a másik kettő a Vegyészé lett a rossz megmozdulásokat követően. Carlos Páezék átvették a vezetést, majd ismét a hazaiak akarata érvényesült, a jó fogadásaikat ugyanis pontokra tudták váltani (10-9). A felek fej-fej mellett haladtak, érezhetően feszült volt a hangulat, Igor Vityjuk két pontjával pedig a PSE kétpontos előnyre tett szert, ami elég volt Marek Kardosnak az időkéréshez (18-16). Két pont ide, két pont oda, majd egy vitatható bírói ítélet a hazaiaknak kedvezett (21-19), egy VRCK-out után pedig Kardos hívta ismét magához övéit (22-19). Vlado Milev ütése és Carlos Páez egyes blokkját követően Jókay Zoltán kérte ki a félpercesét, de csapata végül minimális különbséggel be is húzta az első szettet (25-23, 1-0).

A maroknyi Vegyész-tábor kedvét semmi nem szegte, Banai Máté ásznyitását pedig még nagyobb üdvrivalgással fogadták (3-3), akárcsak a Szabó Dávidét (5-5). Ezt követően sokáig állt a játék, mire a bírók eldöntötték, hol is van a „hiba”, így 6-4-re módosult az állás. Négy ponttal is elhúzott a PSE, majd Juhász Péter szerzett két pontot, pillanatokkal később viszont ismét a hazaiak örülhettek, akiknek ekkor minden bejött (16-10). Árva Milán váltotta Szabót, majd Toronyai Miklós Páezt, de a játék képe nem változott, a pénteken a Fino Kaposvárt legyőző budapestiek így kétszettes előnybe kerültek (25-15, 2-0).

Jámbor Tamás játékvezető előszeretettel osztogatta a lapokat, Németh Szabolcsot ki is állította a szettből, helyére Árva állt be (7-7). Hárommal megléptek Milevék, remekül nyitott a macedón, de egyenlített a Pénzügyőr, Jámbor újabb kiosztott pirosával pedig már vezetett is (15-14). Szabó jól dolgozott a sáncról (17-18), majd Rása Alex talált utat a labdájának, aztán hozzáért a hálóhoz (18-20). A jól játszó Kovács Zoltánnak blokk nélkül nem okozott  gondot beütnie csapata 19. pontját, Magyar Bálint jó sánca pedig már az egyenlítést jelentette (21-21). Egymás hibáiból (is) éltek a csapatok, a szoros végjátékból végül a Kazincbarcika jött ki jobban (24-26, 2-1).

A hazaiak gyorsan megléptek a negyedik játszmában, előnyüket pedig folyamatosan tartották, Kardos a játékrész derekán időkéréssel próbált operálni (15-9). Kiss Dánielék azonban nem jöttek zavarba, hiába Némethék szemrevaló támadásai (20-14), habár Páez ászát követően Jókay jobbnak látta magához hívni tanítványait (21-17). A VRCK nem tudott átlendülni, hiába kapaszkodott, így a Pénzügyőr került előnybe az elődöntőben (25-20, 3-1).

A Vegyész első vereségét szenvedte el a szezonban magyar csapattól.

A visszavágóra január 29-én (kedd) kerül sor a Don Bosco Sportközpontban, 18:30-as kezdéssel.  A Pénzügyőr három, a VRCK nulla ponttal várja a jövő heti meccset, ami azt jelenti, hogy együttesünknek 3-0-ra vagy 3-1-re kell nyernie, majd az aranyjátszmát is be kell húznia.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
LV Sport Pénzügyőr SE – Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (23, 15, -24, 20)
Pénzügyőr csarnok, Budapest, 100 néző. V.: Jámbor, Adler.
PSE: Magyar 6, Kiss 14, Flachner 7, Kovács Z. 23, Vityjuk 9, Rása 12. Csere: Bán (liberó), Takács. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
VRCK: Páez 4, Németh 16, Macko 1, Szabó 6, Milev 10, Banai 6. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Toronyai, Árva 7, Juhász 8. Vezetőedző: Marek Kardos.

Jókay Zoltán: Örülök, hogy ezúttal is sikerült végig koncentráltan játszanunk, és kellően agresszívak voltunk, ez egy óriási skalp most nekünk. A visszavágó trükkös lesz, nem lesz egyszerű, hiszen ha ki is kaptunk négy szettben, egy aranyjátszmában még bármi megtörténhet.

Marek Kardos: A válogatott szünetről visszatérő játékosok nem a megfelelő állapotban kerültek vissza a klubhoz. Problémánk volt a fogadással, a nyitásokkal, de lesz még egy visszavágó, amelyen az itt elkövetett hibáinkat kijavíthatjuk.

(Főcímkép: vrck.hu)