„Légy Te is bajnok” – két szerencsés csapat pályára léphet az Eb-selejtező előtt!

Hat középiskolai csapat indul harcba azért, hogy a január 5-i Magyarország – Svájc férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező előtt, hamisítatlan nemzetközi körülmények között pályára lépjen a “Légy Te is bajnok” sorozat első fináléjában, Kazincbarcikán.

A Magyar Röplabda Szövetség által szervezett esemény lényege a sportág népszerűsítése mellett az, hogy még több versenyzési lehetőséget biztosítson a fiatal röplabdások számára, promotálja a januári, Kazincbarcikán megrendezésre kerülő Eb-selejtezőt, valamint a két legszerencsésebb csapatnak testközelből bepillantást engedjen egy nemzetközi mérkőzés légkörébe.

A Vegyész RC Kazincbarcika által megkeresett hat gimnáziumi csapat azonnal elfogadta a felkérést, melyet követően meg is indult az elődöntők szervezése. Két csoportban küzdenek meg egymással a csapatok: az I-es csoportba az ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (JAG) mellett két kazincbarcikai intézmény, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium (Szalézi) és az Irinyi János Református Oktatási Központ (Irinyi – képünkön) kapott helyett, míg a II-es csoportba a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Andrássy), a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (Eötvös) és az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium került.

Az I-es csoport küzdelmeire december 4-én, 9 órától került sor a Don Bosco Sportközpontban. Az Irinyi mind a két meccsét megnyerte, így már készülhet a januári döntőre.

A II-es csoport elődöntőét Tiszaújvárosban rendezik december 13-án. A csoportmeccsek alatt mindenki játszik mindenkivel, a találkozók két nyert szettig tartanak.

Az elődöntők leforgását követően a csoportgyőztesek a fináléban január 5-én találkoznak a Don Bosco Sportközpontban – taraflex borításon, nemzetközi körülmények mellett. A díjátadó a válogatott mérkőzés felvezetőjében kerül megrendezésre! Az MRSZ mind a hat csapat játékosának és edzőjének belépőt ajándékoz a Magyarország – Svájc Eb-selejtezőre.

(Főcímkép: A győztes irinyisek!)