Munkába álltak serdülő és ifista röpiseink

Közel sem teljes létszámmal, de elkezdte a munkát U17-es és U19-es csapatunk. A fiatalok ugyanis augusztus 21-e és 23-a között a 25. Eötvös Kupán vesznek részt, ahol román, szlovák és spanyol csapattal is megmérkőzhetnek.

A felnőtt csapattal nyolc utánpótláskorú játékos kezdte meg az edzéseket, akik közül még hárman az ifi (U19) csapatba is beférnek, míg Cziczlavicz Dávidnak a héten az U17-es válogatott összetartásán volt jelenése. Többen ráadásul nyaralnak, így Bokor Elek edző egyelőre kiscsoportos foglalkozással kezdte a hetet, de a létszám folyamatosan nőni fog.

„Vannak, akik a felnőttnél edzenek a hónapban, mások igazoltan hiányoznak családi nyaralás vagy válogatott edzőtábor miatt” – fogalmazott a Vegyész U17-es csapatának edzője. „Lesz egy nemzetközi felkészülési tornánk augusztusban, ezért a tervezettnél egy héttel korábban kezdtük a felkészülést. Kevesen vagyunk ugyan, de így is tudunk dolgozni, azonban a hangsúly egyelőre az állóképesség visszaszerzésén van. Egyre több lesz a technikai feladat is, illetve fokozatosan építjük be a komplex gyakorlatokat.”

Bokor Eleknek felnőtt csapatunk másodedző/statisztikusa, Batári Csaba is besegít, persze akkor, amikor a felnőtteknek nincs edzésük.

A jövő héten lánycsapataink (U15 és U19), valamint az U15-ös és U13-as fiúk is elkezdik az edzéseket.

(fotó: Kovács Loretta, VRCK)