Beszámoló az Ádámos Bringások múltheti túrájáról

Tartalmas, egyhetes Cserhát-Börzsöny-Dunakanyar kerékpáros vándortáboron van túl az Ádámos Bringások 18 fős csapata, akiknek nagy részét az U15-ös és U17-es csapatunk röplabdázói alkották. 240 kilométert teljesített a csapat kerékpáron, és ezen kívül 20 km-t gyalogosan, különböző kilátókhoz sétálva.

A túra útvonala Somoskőújfalutól Ipolytarnócon, Hollókőn, Bánkon, Szokolyán és Esztergomon át vezetett, egy UNESCO világörökségi helyszínt (Hollókő), egy Európa Diplomás területet (Ipolytarnóci Ősmaradványok) is érintve. Néhány helyen erdei utakon, de főképpen kis forgalmú, aszfaltos utakon, gyönyörű tájakon lehetett kerékpározni, egyedülálló természeti és épített örökségeinket is megtekintve.

A csomagját mindenki maga vitte. Ehhez jó minőségű, csomagtartóra szerelhető 2×20 literes, valamint kormányra szerelhető 5 literes túratáskát biztosított kerékpárral együtt a Magyar Kerékpáros Túra Szövetség (MAKETUSZ) a résztvevőknek.

Első nap a Somoskőújfalui  szállás elfoglalása után átvettük a kerékpárokat, majd egy rövid, de annál nehezebb túrát tettünk Salgó várához majd a Somoskői várhoz. Mindkét helyről gyönyörű panoráma tárult elénk. Visszaérve vacsora után megtudhattuk azt egy helyi idegenvezetőtől séta közben, hogy hogyan is „tért haza” Somoskőújfalu a Trianoni döntés után.

Második nap Salgótarjánon keresztül Kishartyánba tekertünk, ahol megnéztük a „remetelakot” majd a Baglyaskővár Természetvédelmi Központba látogatunk el. Itt lehetőségünk volt a madármentésről és a térség élővilágáról egy rövid előadást meghallgatni, valamint az itt ápolt madarakat megtekinteni. Baglyaskővár után Karancslapujtőn keresztül, az Ipolytarnóci Ősmaradványok felé vettük az irányt. Itt a 4DX mozi is izgalmas időutazást rejtegetett, majd a lombkorona sétányt is kipróbáltuk A szállást a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága biztosította a közeli vendégházában.

Harmadik nap Ipolytarnócról a Páris-patak szurdokvölgyéhez tekertünk, ahol megtekintjük a Palóc Grand Canyont, majd Szécsény felé vettük az irányt. Innen Rimócon keresztül érkeztünk Hollókőre. Hazánk egyetlen olyan falujába, ami szerepel az UNESCO világörökségi listáján, ahol idegenvezetés keretében ismerkedtünk meg a falu történelmével. Majd elgurultunk Felsőtoldra, ahol finom vacsorával vártak minket a szállásunkon. Este pedig kellemes sétát tettünk a Kéz-kilátóhoz.

Negyedik nap Felsőtoldról a Cserhát kis településein át, szép erdei környezetben haladt a túra. Megmásztunk pár emelkedőt, de cserébe egy 5 km hosszú lejtőn élvezhettük a suhanást. Délután Bánkra érkezünk, ahol délután strandolhattunk egy jót, hiszen nyáron a tó vizének hőmérséklete a Balatonhoz hasonló.

Ötödik nap Bánkról Rétságon keresztül Nógrádra érkeztünk. A hegy tetején az egykor büszke vár romjait találtuk, és csodálatos panoráma nyílott a környező vidékre. A vár után, a hegyen átvágva értük el Királyrétet. Itt végig jártuk a királyréti tanösvényt és felsétáltunk a Várhegy-kilátóba.

Hatodik nap legurultunk a Duna-menti kerékpárútra és innen a nap hátralévő részét sík terepen tettük meg. Szobnál átkelünk a Dunán és a célállomásra Esztergomba érkeztünk. A kerékpárok és a túratáskák leadása után pancsolhattunk a camping medencéjében. Délután felsétáltunk a bazilikáig és a Kupolakilátóból elénk táruló fantasztikus panorámát élvezhettük. A város annyira lenyűgözött minket, hogy este vacsora után egy újabb kellemes sétát tettünk Esztergom régi épületei között.

Hetedik nap a lazulásé volt a főszerep, hiszen fáradt végtagjainkat áztattuk az Aquasziget élményfürdőben egyesületünk jóvoltából. A csoport túlnyomó részét a VRCK U15 és U17 korosztályos csapatainak tagjai alkották. Az ő állóképességfejlesztésüknek tökéletes volt ez az egy hetes csodálatos túra.

Máthé László
testnevelő, VRCK edző

(fotó: Markovics Zoltán)