Újabb „húzós” időszak vár a Vegyész RC Kazincbarcika együttesére, hiszen péntek és kedd között három összecsapás vár rá, ráadásul mindegyik különleges lesz valamilyen szempontból.
Rögtön pénteken jön talán a legnehezebb, hiszen az NB I jelenlegi második helyezettjéhez, a Pénzügyőr SE-hez látogatnak Toronyai Miklósék. A hét meccs óta veretlen fővárosiak a nyáron olyan kiváló játékosokkal erősödtek, mint Bagics Balázs, Tóth András és Bokor Gábor. Az ő érkezésüknek is köszönhetően ott vannak a mezőny élbolyában, és a következő két fordulóban a tavalyi ezüstérmes Vegyésszel és a címvédő Fino Kaposvárral is összemérik tudásukat. A Kecskeméti RC-t 3-2-re és a Dunaferr SE-t 3-0-ra legyőző PSE a nyitófordulóban négy szettben kikapott Szolnokon, azóta viszont megállíthatatlan.
A találkozót 20 órától élőben közvetíti a www.pinyotv.hu oldal.
Vasárnap hazai környezetben szerepel a VRCK, ellenfele a szezont kiválóan kezdő, nyolc forduló után a negyedik helyen álló Dunaferr lesz. Tomanóczy Tibor fiataljai bajnokveréssel kezdték az új szezont, majd a Szolnokot és a MAFC-ot is ött szettben verték. Bár a Kecskeméttől és a Pénzügyőrtől kikaptak, félvállról egyáltalán nem szabad venni őket, hiszen az elmúlt szezonban Kazincbarcikán is okoztak meglepetést.
A találkozónak a Don Bosco Sportközpont ad otthont 18 órai kezdettel, utána a juniorok csapnak össze. A mérkőzés Facebook-eseménye itt érhető el.
Kedden a borsodi megyeszékhelyre látogat a Vegyész, pontosabban a Miskolci Egyetem E/4-es tornatermébe. A Magyar Kupára ugyanis a regionális bajnokságban szereplő MEAFC is leadta a nevezését, a nyolcaddöntőben pedig a háromszoros magyar bajnokkal került össze. A csapatok ugyan még soha nem találkoztak egymással, mégsem lesznek ismeretlenek egymásnak, hiszen a miskolciakat erősíti Kiss Péter, Germuska Péter, Csizmadia János, Bagó László és Tóth Milán is – mindannyian tagjai voltak a VRCK felnőtt keretének néhány éve. A MEAFC a mögöttünk hagyott hétvégén Kunhegyesen járt, ahol a fiatal hazaiak mellett a debreceni Pénzügyőrt és a Gyöngyöst is szettveszteség nélkül verte.
A találkozó 19 órakor kezdődik az E/4-es tornateremben, az esemény Facebook-oldala ide kattintva érhető el.
tm (főcímkép: boon.hu)