Rajtol a bajnokság, a Pécs otthonában kezdünk

Szombaton kezdetét veszi a magyar élvonalbeli röplabda-bajnokság (NB I) 2016/17-es kiírása, a Vegyész RC Kazincbarcika a PTE-PEAC C-Doki vendége lesz. A két szerb légiós egyelőre nem fog pályára lépni, velük összesen öt hiányzója is lesz Toma Sándor vezetőedzőnek.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, 1. FORDULÓ
PTE-PEAC C-Doki – Vegyész RC Kazincbarcika
2016.09.23, Pécs, POTE-csarnok, Jakabhegyi út 6.
Jv-k.: Szabó Zs., Kiss Z.
Az esemény Facebook-oldala itt érhető el, a belépés díjtalan.

Djordje Borovicsanin és Nebojsa Januzovics is pihenőt kapott a hétvégére, hiszen a VRCK felkészülésének a közepébe csöppentek bele, fizikailag le voltak maradva, és még nem igazán volt idejük a pihenésre. A pécsi túrát azonban nem csak a két szerb légiós, hanem Kovács Zoltán és Bokor Elek is kihagyja boka illetve egészségügyi probléma miatt, de Gulyás Ádám is igazoltan marad távol. Ettől függetlenül a Vegyész célja nem lehet más, mint a győzelemért járó három pont megszerzése.

Együttesünk már jó néhány felkészülési mérkőzést letudott: háromszor játszott a Kassával, valamint részt vett a kétnapos Don Bosco Kupán és az egynapos Szász Antal Emléktornán. Az eredmények felemásra sikeredtek, de a hangsúly azon volt, hogy minden egyes játékos bizonyítási lehetőséget kapjon. Mivel három szélütő sem utazik el Pécsre, így Budaira és Surányira komoly feladatok várnak védekezésben és támadásban egyaránt, de az elmúlt hetekben szépen dolgoztak, előbbi Kassán szerdán 62 százalékos hatékonysággal támadott.

A Pécs ötödik szezonját kezdi az élvonalban, de a legelső szezonját leszámítva mindig az utolsók között zárt. A bajnoki rajt előtti hétvégén Kecskeméten vett részt a Dunszt Ferenc Emléktornán, ahol nyeretlenül zárt az utolsó helyen – a szlovák Komárno ellen három szett alatt mindössze 14 (!) pontot szerzett.

Az előző kiírásban négyszer játszottunk a Péccsel (kétszer a bajnokságban, kétszer a Magyar Kupában), és rendre 3-0-ra nyertünk.

A Vegyész Pécsre utazó kerete: Kecskeméti Péter, Toronyai Miklós (feladók), Budai Balázs, Surányi István (nyitásfogadó-ütők), Árva Milán (átló), Dudás Tamás (liberó), Banai Máté, Juhász Péter, Kozsla Ádám (centerek).

AZ 1. FORDULÓ TOVÁBBI PÁROSÍTÁSAI
Sümegi RE – MAFC-BME (szombat)
Dunaferr – Fino Kaposvár (vasárnap)
Openhouse Szolnoki RKSI – Pénzügyőr SE (vasárnap)
Kecskeméti RC – DEAC (vasárnap)

tm (fotó: Kozma István – ÉM/boon.hu, archív)