Táborozók Barcikán innen és túl

Kunhegyesről, Ibrányból, Nyíregyházáról és Tiszaújvárosból érkeztek fiatal röplabdások a VRCK Volleyball Talent tehetséggondozó programjának táborába.

Annak ellenére, hogy az iskolai szünet csak most vette kezdetét, az érettségi pedig még tart, 11-en fogadták el a VRCK meghívását. Néhány mondatban bemutatjuk azoknak a településeknek a röplabdaéletét, ahonnan vendégeink érkeztek.

Kunhegyesről három fiatalt fogadtunk, akik Nagyné Erzsébet és Tamasiné Ács Judit tanítványai. A röplabdával a fiatalok már nagyon korán elkezdtek foglalkozni, ami nem is meglepő, hiszen olyan játékosokat „adott” Kunhegyes Kazincbarcikának és a magyar röplabdának, mint Szalai Szabolcs, Kovács Sándor vagy Banai Máté – a példaképek tehát adottak az alföldi településen. Az idén strandröplabdában diákolimpiai aranyérmet nyertek a kunhegyesiek, teremröplabdában pedig második helyen zártak az amatőrök között.

Imre Győző testnevelő tanár már több mint tíz éve oktatja a röplabdát az ibrányi gimnáziumban, fúknak és lányoknak vegyesen. A legnagyobb sikerüket idén érték el a szabolcsi fiúk, az amatőr diákolimpia döntőjében ugyanis a kilencedik helyet szerezték meg. Azt talán kevesen tudják, de az ibrányi röplabda jó 25 évvel ezelőtt női szinten nagyon sikeres és népszerű volt, a férfi szakág pedig Kazincbarcikának adott sokat. Ibrányi születésű többek között Veres István, azaz Pista bácsi, aki legalább egy tucat válogatott játékost nevelt ki a VRCK-nak, például Szabó Dávidot, a felnőtt gárda jelenlegi csapatkapitányát.

A nyíregyházi férfi röplabdacsapat jelenleg az NB II-ben szerepel, de biztosak lehetünk benne, néhány éven belül megcélozzák az élvonalt. Ehhez azonban az utánpótláson kell tovább javítani, amivel a 20 évvel ezelőtt magyar bajnokságot nyert klubnál maximálisan tisztában vannak. Az áprilisi, kazincbarcikai mini tornán szép számmal meg is jelentek a nyíregyháziak, akik már alsóban elkezdik a sportág alapjainak a tanulását.

Tiszaújvárosban Olasz Gyula testnevelő tanár oktat röplabdát fiúknak (is) az Eötvösben. A városban a sportágnak nincsenek nagy hagyományai, az amatőr diákolimpián a lánycsapat mégis érmet tudott szerezni. A fiúknak az országosra nem sikerült kijutniuk, ami nem is csoda, hiszen a többség a sportággal még egy éve sem kezdett el foglalkozni. A srácok azonban úgy tervezik, a tábor ideje alatt megpróbálnak minél több tudást magukba szívni, hogy az új szezonnak még felkészültebben vághassanak neki.

 

Edzésben a fiatalok (az egyik csoport)! #vrck #volleyballcamp #volleyball #training #kazincbarcika #vrckvolleyballtalent #talent

VRC Kazincbarcika (@vrckazincbarcika) által megosztott bejegyzés,

Főcímkép: vrck.hu