Toma Sándor az új vezetőedző

A Vegyész RC Kazincbarcika örömmel jelenti be, hogy a férfi röplabda NB I-ben szereplő együttes vezetőedzője a 2015/16-os szezonban Toma Sándor lesz. A szakember korábban már dolgozott klubunknál, 2007 után tér vissza.

toma-sandor-vrck„Mondhatjuk azt, hogy hazatérek” – kezdte Toma Sándor rövid nyilatkozatát a vrck.hu-nak. „Örülök neki, hogy ismét Kazincbarcikán dolgozhatok. A játékosok kedvesen fogadtak, többen ismernek engem, valakivel korábban már dolgoztam együtt. Várom, hogy megkezdjük a felkészülést. Ami a keretet illeti, lesz változás, de a csapat magja már megvan.”

Toma az elmúlt szezonokat Miskolc női csapatánál, az MVSC-nél töltötte, ahonnan 2015-ben távozott.

Dudás András, aki a mögöttünk hagyott években volt a VRCK vezetőedzője, továbbra is a klub kötelékében marad, gyakorlatilag technikai vezetői pozíciót lát el. Éppen ezért őt kérdeztük az új vezetőedzőről és a lehetséges érkezőkről is.

„Sándort nem kell bemutatni senkinek, hiszen hosszú évek óta dolgozik már a magyar röplabdában” – mondta Dudás. „Klubszinten Kazincbarcikán és Miskolcon dolgozott, de az Egyesült Államokban is megfordult. Válogatott szinten több korosztályos csapat edzője is volt, jelenleg pedig a női és férfi együttesnek is a segítője. A keretet természetesen szeretnénk megerősíteni, már előrehaladott tárgyalásokat is folytatunk néhány játékossal.”

Kazincbarcikán véget ért a szezon, egyik korosztály számára sincs már verseny. Dudás elmondta, hogy a következő másfél hétben a keret tagjai szintfeltartó edzéseken vesznek részt, majd június végétől július utolsó hetéig egy viszonylag hosszabb szabadságot kapnak. Július 27-én azonban kezdetét veszi a munka.

tm