Toronyai: A sorsunk a saját kezünkben van

Három hazai mérkőzés vár a Vegyész RC Kazincbarcikára a férfi röplabda Extraligában, amelyek megnyerésével bebiztosítaná helyét a legjobb négy között.

Sorrendben a Fino Kaposvár (csütörtökön), a Dunaújváros (február 21-én) és a Kecskeméti RC (február 25-én) lesz Toronyai Miklós vezetőedző legénységének az ellenfele. A bajnokságban mindhárom csapat legyőzte már korábban a Vegyészt, de a dunaújvárosiak és a kecskemétiek még az idény elején, augusztusban illetve októberben – amikor még közel sem volt teljes a keretünk.

A Vegyésznek megvan az esélye mindhárom mérkőzésen a győzelemre, és Toronyai szerint győzelmi kényszerben vannak, habár rágörcsölniük nem szabad az összecsapásokra.

„Már nem az első, de nem is a második eset volt, amikor mi irányítottuk a meccset, de mégis kicsúszott az a kezünkből” – utalt a legutóbbi, Pénzügyőr SE otthonában elveszített találkozóra a VRCK szakvezetője. „Saját kezünkben van a sorsunk, de nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Nincsenek könnyű mérkőzek, roppant kiegyenlített minden meccs, de nem szeretném ismételni önmagam, ezt már korábban elmondtam többször. Hétfőn beszélgettünk egyet, átbeszéltük a dolgokat, reméljük, hogy át tudjuk fordítani a szerencsénket. Győzelmi kényszerben vagyunk, de nem szabad rágörcsölnünk, a legjobb tudásunk szerint kell játszanunk. Még egy vereséggel sem lenne minden veszve, de jó lenne, ha magunk alakíthatnánk a sorsunkat.”

A tabella a szövetség infóoldalán tekinthető meg.

A 18 órakor kezdődő találkozót a hunvolley.tv élőben közvetíti a Don Bosco Sportközpontból.