U15: a legfontosabb a folyamatos tanulás

A fiú U15-ös bajnokság másodosztályában szereplő együttesünk szombaton Budapesten, a PTE-PEAC és a Pénzügyőr SE Kék ellen kezdi meg az előtte álló szezont.

Batári Csabával és Kovács Dorinával készül U15-ös fiú csapatunk augusztus elejétől. A jelenleg 14 játékosból álló keret lelkiismeretesen dolgozta végig a nyarat, habár szeptemberben sok edzést el kellett halasztani teremhiány miatt. Az együttes a másodosztályba nyert besorolást, és bár a lelkeknek biztosan jót tennének a győzelmek, Batári szerint ebben a korosztályban a folyamatos fejlődés a legfontosabb.

„Az elsődleges célunk megvolt a mögöttünk hagyott nyolc hétben, hiszen a fiúk most már egy jóval biztonságosabb labdaérintési alapokkal rendelkeznek, mint a felkészülés elején. Remélem, a szezonkezdet még inkább feldobja őket. Vannak játékelemek, melyekben sokat, más játékelemeben pedig még többet kell fejlődnünk. Sokat kell még előre lépni, biztosabbá kell tennünk a játékrendszerünket, és taktikailag is meg kell komolyodni. Szeptemberben sajnos elmaradt néhány tréning, de a fiúk alázatosan dolgoztak, és látjuk rajtuk a fejlődést, amit remélem, hogy ők is érzékelnek” – árulta el a vrck.hu érdeklődésére Batári Csaba.

Fiú U15. II. o.
Edzők: Batári Csaba, Kovács Dorina.
Játékosok: Csák Adrián, Csáki Tamás, Falucskai Erik, Gyurán Áron, Lipták Botond, Lukács Dániel, Majoros Max, Máthé Levente, Mészáros Gergő, Pozsgai Márk, Salagvárdi Gábor, Sándor Gábor, Szőke Bence, Zámborszky Ákos.

(fotó: vrck.hu)