U21: ötszettes meccsen vereség az elődöntőben

Vasárnap Budapesten játszott két mérkőzést a Vegyész RC Kazincbarcika junior együttese. A mieink a MAFC ellen könnyed sikert arattak, míg a Dunaújvárossal szemben öt szettben kaptak ki, így már csak pótselejtezőn harcolhatják ki a hatos döntőbe kerülést.

A MAFC-cal szemben három könnyed játszmában nyert Toronyai Miklós és Batári Csaba együttese. A csapatnak egyébként nincs könnyű dolga, hiszen teremhiány miatt az U17-es és U19-es csapattal kell együtt edzeniük, ráadásul ezek a foglalkozások ugyanabban az idősávban vannak, mint a felnőttek edzései, így Bokor Elek és Vass Renátó kezei alatt készülnek nap mint nap. Kizárólag junior edzést csak hetente egyszer, legjobb esetben hetente kétszer tudnak tartani Batáriék.

Ilyen kevés edzésszám mellett igen nehéz felvenni a versenyt a legjobbakkal, nem véletlenül várja már mindenki a VRCK háza táján az új csarnok átadását. Nyavalyogni azonban nincs értelme, és ezt a fiúk is tudják, akik a kezdeti kapkodást követően két sima szettben átvették a vezetést a DSE ellen. A negyedikben 25-23-ra, az ötödikben 16-14-re nyertek a Duna-partiak, így ők jutottak be a legjobb hat közé egyenes ágon, míg a mieinkre selejtező vár.

Biztos döntős a DSE-n kívül a Kecskeméti RC, a Szolnok és a Székesfehérvár, míg a pótselejtezőn a Vegyésznek a Dággal, a Kaposvárral és a Pénzügyőrrel kell megküzdenie. Az első két helyezett kerül be még a hatos döntőbe, és izgalmas meccsek várnak majd a VRCK-ra a pótselejtezőn.

„A MAFC ellen tudtunk pihentetni néhány kulcsjátékost, azt a találkozót esélyeshez méltóan behúztuk. A Dunaújvárossal szoros összecsapást játszottunk, és sajnálom, hogy a negyedik szettben nem mertünk olyan bátran nyitni, mint előtte. Emiatt, valamint a rossz döntések miatt kaptunk ki. Gratulálok a DSE-nek a továbbjutáshoz, de az én játékosaimnak is gratulálok, mert ismerve a körülményeket, jó mérkőzést játszottak. Azért a DSE-nél van két-három olyan játékos, aki minden  hétvégén pályára lép az Extraligában, tehát ők ebből a szempontból már rutinosabbak, a mieink többségének pedig még szüksége van az ilyen hőfokú összecsapásokra” – összegezte a látottakat Toronyai Miklós, junior csapatunk vezetőedzője.