Vasárnap a címvédőt fogadjuk tévés meccsen

Rangadóra készül vasárnap a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a listavezető Pénzügyőr SE ellen, annak ellenére, hogy a tabellán a két csapat között igen nagy a különbség a vendégek javára.

A PSE nyolc nyert és egy vesztett meccsel a háta mögött magabiztos, ötpontos előnnyel vezeti az Extraligát a Fino Kaposvár előtt. Összesen 23 pontja van, míg a négy győzelemmel és öt vereséggel álló Vegyésznek 11. Az alapszakaszból hátralévő meccseken a hazaiak célja az, hogy minél több pontot szerezzenek, és ott legyenek az első négy között.

„Nagyon bízom abban, hogy a felfelé ívelő pályánk tovább folytatódik” – jelentette ki Toronyai Miklós, a GreenPlan–VRCK vezetőedzője az Észak-Magyarország és a vrck.hu érdeklődésére. „A listavezető ellen nehéz meccsre számítok, ellenfelünk összeszokott, erős csapat, szinte ugyanazzal a kerettel, amelyikkel az előző évadban bajnokságot nyert. Egy embert cseréltek ki a budapestiek, egy brazil center helyett egy másik brazil centert hoztak, és nem lettek rosszabbak semmivel sem. Jól ismerik egymást, megvan az összhang közöttük.”

Utóbbit, az összeszokottság fontosságát a Vegyész új igazolása, Willian Reffatti is hangsúlyozta, aki 2019 és 2021 között a PSE alkalmazásában állt.

„Régóta együtt játszanak már, mindig, mindenkinek nehéz ellenük” – erősítette meg Reffatti. „Jó, minőségi játékosaik vannak, és mivel hatékonyan tudnak támadni a nyitásfogadásuk után, ezért is számítanak masszív ellenfélnek.”

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Vegyész RC Kazincbarcika (@vrckazincbarcika) által megosztott bejegyzés

Juhász Péter, rutinos centerünk szerint az új játékos érkezése keményebb munkára fogja késztetni a játékoskeretet, és persze nem adják fel azt sem, hogy az alapszakaszt az első négy között zárják.

„Úgy gondolom, hogy Reffa érkezése egy új impulzus a csapaton belül, ami mindenkinek egy plusz motivációt jelent, valamint arra ösztönöz minket, hogy keményebben dolgozzunk. Ha mindenki kellőképpen odateszi magát az edzéseken és a meccsek, akkor jönni fog az eredmény. Nincs még lefutva az alapszakasz. Szeretnénk odaérni az első négybe, ami természetesen nem lesz könnyű, de mindent megteszünk érte” – fogadkozott Juhász, aki hozzátette, a szurkolók szűnni nem akaró buzdítását most már eredményekben szeretnék meghálálni.

Ősszel a PSE két sima és egy szoros játszmában legyőzte a Vegyészt, az előző idényben pedig öt szettben sikerült nyernie alapszakaszmeccsen a Don Bosco Sportközpontban. A vasárnap 19 órakor kezdődő összecsapást a Duna World/M4 Sport+ élőben közvetíti.

Jegy- és bérletinformációk a 2022/23-as szezonra