Új rovatot indítunk „Régi idők hősei” címmel. Elsőként Nagypál Ferenccel, klubunk korábbi „hetesével” – merthogy ebben a mezszámban játszott a legtöbbet – készítettünk interjút. A 14-szeres válogatott feladó 2003-ban vonult vissza, amikor a Vegyész RC Kazincbarcika története első NB I-es bajnoki címét ünnepelhette.
Szerző: admin
Bagó László távozott
A férfi röplabda NB I-ben szereplő Vegyész RC Kazincbarcika másodedzője, illetve a junior csapat edzője, Bagó László távozott az együttestől. Bagó munkahelyi elfoglaltsága miatt döntött úgy, hogy lemond posztjáról.
Toma Sándor az új vezetőedző
A Vegyész RC Kazincbarcika örömmel jelenti be, hogy a férfi röplabda NB I-ben szereplő együttes vezetőedzője a 2015/16-os szezonban Toma Sándor lesz. A szakember korábban már dolgozott klubunknál, 2007 után tér vissza.
Mini: 6. hely a Diákolimpia döntőjében
Szombat és kedd között rendezték meg a III. korcsoportos Röplabda Diákolimpia Döntőt Egerben. A fiúk között a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola is érdekelt volt, a 2002. január 1-je után született fiataljaink pedig a hatodik helyet szerezték meg.
Jó eredményt akarnak miniseink a döntőben
Szombaton veszi kezdetét a III. korcsoportos Röplabda Diákolimpia Döntő Egerben. A Pollack Mihály Általános Iskola is érdekelt a nyolcas fináléban, ami klubunk számára azért fontos, mert minden egyes fiatal a Vegyész RC neveltje.
Continue reading „Jó eredményt akarnak miniseink a döntőben”