17 pont után kidőlt a másik feladónk is, mégis közel volt a csoda…

A GreenPlan-VRCK péntek este a MAFC-BME-t fogadta az Extraliga bronzmérkőzésének ötödik összecsapásán. Az első szettben, 10-7-es állásnál megsérült a hazaiak feladója, így kényszerfeladóval kellett lejátszaniuk négy és fél játszmát. Így sem kellett sok a csodához, de a MAFC lett a bronzérmes.

Jól kezdte a Vegyész a mérkőzést, hamar magához ragadta az irányítást az igencsak népes nézősereg előtt. 10-7-nél azonban Bruno Godoy egy ütést követően átlépett, ezt le is fújta a játékvezető, azonban Csizmadia Tamás lába alá érkezett. Néhány pontig még bírta a térdsérüléssel bajlódó Páez Carlos helyettese a játékot, azonban egy idő után le kellett cserélni – előbb Szabó Dávid állt be feladni, majd Lukasz Ciupa osztogatta a labdát, szóval igencsak felforgatott állásban tudta le a Vegyész az első szettet, és még így is közel volt ahhoz, hogy feladó nélkül előnybe kerüljön (24-26, 0-1).

A második játszmát Péter Benedek kezdte Ciupa helyén szélsőütőben, a lengyel légiós pedig a feladó pozícióját foglalta el. És igencsak jól osztogatta a „zsugát”, persze voltak alacsony vagy túl rövid, akár túl széles labdák, de a 19-10-es előnyét már nem bukta el a Kazincbarcika, köszönhetően Blázsovics Péter jó játékának is. A szettgyőzelem pedig óriási siker, feladó nélkül, úgy, hogy a legponterősebb négyesütőnek kell az irányítót játszania (25-21, 1-1).

A harmadik szett elején buta hibákat vétettek a mieink fogadásban és mezőnyben, de négypontos hátrányukat sikerült ledolgozniuk néhány percen belül (7-8). Aztán Julio Gálvez nyitásai sültek (11-17), és ezt a játszmát, habár küzdött a Vegyész, visszahozni már nem tudta. Ismerve a körülményeket, ezért aligha lehetett őket elmarasztalni (19-25, 1-2).

A MAFC sem játszott azonban tökéletesen, a negyedik játszma elején is volt egy megingásuk (6-3), és a hetedik hazai pont valami elképesztően látványos labdamenet végén lett a Juhász Péteréké. Tomas Lescayt sikerült megfogni középen, Rodrigo Moraesék blokkmunkája ekkor tökéletes volt, és folyamatosan nőtt az előny (13-4). A vendégek nem sokkal később már a cseresorukkal álltak fel (19-8), készülve az ötödik, mindent eldöntő szettre (25-9, 2-2).

Az ötödik felvonásban a MAFC már hozta a papírformát, sajnos a legrosszabbkor. Mivel Ciupa adott, így a fogadás egy picit haloványabb lett, de így is megérdemel minden dicséretet a Vegyész, a csereként pályára lépők is, mert mindenki igyekezett hozzátenni a sajátját. A bronzérem azonban ezúttal is a MAFC-é lett (10-15, 2-3).

Gratulálunk a MAFC-nak a bronzéremhez, de a szurkolók nem véletlenül tapsolták meg a feladó nélkül, tényleg az utolsókig küzdő hazaiakat.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, 3. HELYÉRT, 5. MÉRKŐZÉS
GreenPlan-VRCK – MAFC-BME 2-3 (-24, 21, -19, -10)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 600 néző. V.: Bátkai-Katona, Szabó P.
Vegyész: Csizmadia 1, Ciupa 5, Juhász 7, Árva 16, Blázsovics 25, Moraes 8. Csere: Dudás (liberó), Szabó D., Péter B. 11, Péter M. 2, Budai (liberó). Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MAFC: Gálvez 5, Krupánszki 7, Eke 5, Szabó Barna 20, Godoy 11, Lescay 18. Csere: Pápai (liberó), Benkő 1, Szabó Balázs 1, Szabó Bence, Torbica 1, Bozói Bendegúz (liberó). Vezetőedző: Nagy Péter.

Toronyai Miklós: Gratulálok a MAFC-nak. A körülményekhez képest mi is elég jól teljesítettünk, minden dicséretet megérdemelnek a srácok. Kitettek magukért a játékosok, akartak, egy igazán fantasztikus hangulat közepette. Remek este volt, csak sajnos nem mi nyertünk, de talán korábban le kellett volna zárni ezt a párharcot.

Nagy Péter: Azt gondolhatná az ember, ha egy csapat mindkét feladóját nélkülözni kényszerül, akkor ennél egyértelműbb, hogy ki nyeri a találkozót. Ettől függetlenül a playoff-ban óriási meccseken vagyunk túl, ezért úgy gondolom, megérdemeljük ezt a harmadik helyet, de ugyanúgy a Barcika is megérdemelte volna, mivel egy kiválóan felkészített csapat, aki ebben a nehéz szituációban is megmutatta, milyen szíve van, gratulálok nekik!