Ma eldől a bronzérem sorsa

A szezon utolsó mérkőzését játssza péntek este 19 órától a GreenPlan-VRCK, amelynek ellenfele a MAFC-BME lesz az Extraliga bronzpárharcának mindent eldöntő, ötödik mérkőzésén.

Az biztos, hogy a hangulatra nem lesz panasz, azt viszont lehetetlen megjósolni, mi lesz a pénteki összecsapás végkimenetele. Az első, kazincbarcikai meccset ugyanis a GreenPlan-VRCK nyerte négy szettben, majd győzött Budapesten is. Aztán kikapott a Don Boscóban öt játszmában, akárcsak néhány napja a Folyondáron is – a legutóbbi három meccs egyaránt ötfelvonásos küzdelmet hozott. Így lett a párharc állása 2-2.

Az előző idényben is az ötödik meccs döntött, ugyancsak a Vegyész és a MAFC között, és szintén a bronzérem volt a tét. Akkor a budapestiek voltak pályaelőnyben, és miután mindenki nyert a saját pályáján, ők örülhettek a végén. Egy éve az ötödik találkozót 0-2-ről nyerte meg a MAFC, és ezzel a bronzérmet is.

„Most annyi előnyünk mindenképpen van, hogy mi leszünk itthon az ötödik meccsen, és a hazai pálya sokat számít, a szurkolók, hogy várhatóan sokan buzdítanak majd bennünket” – mondta az Észak-Magyarországnak és a vrck.hu-nak Blázsovics Péter, aki az előző szezonban éppen légióskodott. „Ez lesz a szezon utolsó mérkőzése, és bár már mindenki fáradt mind fizikailag, mind fejben, valamennyi játékos bele fogja tenni a maximumot. És persze ugyanez igaz a MAFC-osokra is, akik szintén szeretnék az érmet, és ennek érdekében ők is mindent elő fognak szedni a tarsolyból.”

Idén a Vegyész és a MAFC is csak az ötödik meccsén kapott ki az elődöntőben – hiába voltak tehát közel a fináléhoz a felek, egyikük idén a bajnokságban biztosan érem nélkül marad.

Az összecsapást a hunvolley.tv élőben közvetíti.