A három pontért Sümegen is

Vasárnap délután a Sümegi RE vendége lesz a férfi röplabda NB I alapszakaszának 20., utolsó fordulójában a Vegyész RC Kazincbarcika. Toma Sándor legényei számára már nem lesz tétje az összecsapásnak, de így is három ponttal szeretnének gazdagodni.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, 22. FORDLÓ
SÜMEGI RE – VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA
2016.03.06, vasárnap, 15:30, Sümeg, Tatár Mihály Sportcsarnok.

Függetlenül attól, hogy mit játszik a Vegyész vasárnap, a harmadik helyen zárja az alapszakaszt, így a negyeddöntőt majd a tabella-6. Dunaferr SE ellen kezdi március 12-én. Ugyanakkor a borsodiak szeretnék jó szájízzel zárni az alapszakaszt, még akkor is, ha a sümegieknek kellenek a pontok a hetedik hely megőrzéséhez.

„Komolyan vesszük az utolsó meccsünket is, hiszen ne felejtsük el, idehaza csak nyögvenyelősen tudtuk legyőzni az SRE-t, éppen ezért bizonyítani akarunk” – fogalmazott Toma Sándor vezetőedző honlapunknak. „A playoff előtt minden mérkőzésre szükségünk van, arról nem is beszélve, hogy egy idegenbeli győzelem kellő önbizalmat adhat a Dunaferr elleni párharcokra.”

A Sümeg már biztosan nem fogja tudni megelőzni a Dunaferrt, amely a nyolcadik Pénzügyőr SE vendége lesz. Németh Ödön együttese abban az esetben lesz biztosan hetedik az alapszakaszban, ha legalább ugyanannyi pontot szerez, mint a budapestiek. Éppen ezért a Vegyész egy harcos összecsapásra számíthat, arról nem is beszélve, hogy ellenfele a legutóbbi négy meccséből hármat is megnyert.

A VRCK-nál nincsenek sérültek, míg a Sümegnek a liberó Madár Mátét kell nélkülöznie.

tm (főcímkép: boon.hu)