A Magyar Röplabda Szövetség évzáró levele

A Magyar Röplabda Szövetség elnöke, dr. Kovács Ferenc, illetve főtitkára, Ludvig Zsolt évzáró összefoglalója olvasható alább változtatás nélkül.

Tisztelt Sportolók, Sportszakemberek!
Tisztelt Sportszervezeti vezetők, Támogatók, Szurkolók!
Kedves RÖPLABDÁSOK!

Úgy gondoltuk, hogy e sok szempontból soha nem látott helyzeteket, nehézségeket, az életünk minden területére kiható változásokat hozó, világjárvánnyal terhelt 2020-as évvel is számot kell vetnünk, hiszen bár a COVID járvány elleni védekezés köti le figyelmünk egy részét, van miről beszélni a röplabda sportban.

Az év első negyedében aktív sportéletet tudtunk élni, s két sikeres Magyar Kupa döntő rendezése mellett sportdiplomáciai sikert is elértünk a Szerb Röplabda Szövetséggel kötött megállapodás tető alá hozásával. Sajnos a következő időszakban a megállapodásban foglalt előnyöket nem tudtuk kihasználni, hiszen március közepétől a járvány elleni védekezés kapcsán hozott intézkedések határozták meg az életünk.

Bármennyire is furcsa volt ez az év, úgy gondoljuk, hogy a Magyar Röplabda Szövetség és a sportág helyt tudott állni a kihívások kereszttüzében és a változó problémákra mindig megtaláltuk a megoldást. Köszönjük, hogy mindenki fegyelmezetten alkalmazkodott a rendelkezésekhez a tavasz és az ősz folyamán, kérjük, hogy az előttünk álló hónapokban is figyeljenek a meghozott intézkedések betartására, hogy 2021 folyamán tudjunk eredményt hirdetni a versenysorozatokban.

Öröm volt számunkra, hogy a nehézségek ellenére a Strandröplabda szakágban – ha a megszokottnál kevesebb mesterverseny szervezésével is – de sikerült a bajnokságokat felnőtt és utánpótlás korosztályban lebonyolítanunk. Külön öröm, hogy a tagszervezeti szinten is magas szintű, jól szervezett események kerültek megrendezésre, melyek lehetőséget biztosítottak a sportolók megfelelő versenyeztetésének.

Augusztus és szeptember folyamán került sor a sportág regionális közgyűléseire és a tisztújító Küldöttgyűlésre, melyek során sok képviselővel találkozhattunk és megvitathattuk a sportág ügyeit. Ezúton is szeretnénk megköszönni a bizalmat, hogy újabb öt évig vezethetjük a sportágat, bízom benne, hogy hasonló sikereket tudunk elérni, mint az első öt év során.

A sportági szakszövetség a 2021-es évben ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, melyet a tervek szerint nagy szabású évzáróval ünnepelnénk meg 2021. december 19-én. Az év során több eseményt is az évforduló égisze alatt bonyolítunk, például az U16-os Európa bajnoki döntőt július folyamán, s az év során elkészítésre kerül a sportág 12 éves stratégiai terve is.

A 2021-es évre mindenkinek a magunk, a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége, bizottságai és irodájának munkatársai nevében, bízva a járványhelyzet enyhülésében minden jót kívánunk!

Boldog, Sportsikerekben Gazdag Új Évet!

Budapest, 2020. december 31.

dr. Kovács Ferenc (elnök)
Ludvig Zsolt (főtitkár)